Elfogultságért kapott bírságot az Echo TV

Vágólapra másolva!
A hírműsorok elfogultsága miatt 150 ezer forintra bírságolta az Echo TV-t az Országos Rádió és Televízió Testület. A hatóság szerint a televízió különböző technikákkal tudat alatt befolyásolta a nézőket: a jobboldalhoz folyamatosan pozitív, a kormányhoz pedig negatív híreket és eseményeket kapcsoltak akkor is, ha az eseményeknek nem volt politikai vonatkozása.
Vágólapra másolva!

Megbírságolta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) az Echo TV-t a televízió hírműsorainak kiegyensúlyozatlansága miatt. A médiahatóság a június 10-ei döntésről csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.

Az Echo TV 12 vizsgált hírműsora közül 11 sértette meg azt a törvényi előírást, amely szerint a közzétett műsorszámok nem állhatnak párt vagy politikai mozgalom, illetve azok nézeteinek szolgálatában - olvasható a június 10-ei határozatban. Az Echo TV-t a törvénysértés miatt 150 ezer forintos bírsággal sújtotta a testület.

"A vizsgálat alapján az Echo TV hírműsorai sem egyenként, sem a műsorszámokat összességében vizsgálva nem feleltek meg sem a szűk, sem a tág értelemben vett kiegyensúlyozottsági követelményeknek" - áll a közleményben. Az ORTT szerint az Echo TV a törvényi rendelkezéseket figyelmen kívül hagyva, és hírműsoraiban a jobboldalt részesítette előnyben.

Az ellenzék támogatásának egyik módjaként említi a testület, hogy a narrátorok a hír elején értékelést fűztek az eseményekhez. Az ORTT kifogásolta azt is, hogy a műsorvezető mellett kivetített, az adott hírhez kapcsolódó, a hírt összefoglaló feliratok között előfordultak olyanok, "amelyek nem a hírt ismertették, hanem a kormányról szóló negatív értékelés erősítését szolgálták".

"A kevésbé tájékozott nézők számára megtévesztő szerkesztési gyakorlatként funkcionálhatott, hogy bizonyos eseményekről, melyek nem kapcsolódtak szorosan a politikához, olyan formán számoltak be, hogy a részletes apolitikus leírást követően a hírt lassan politikai üggyé transzformálták. Amennyiben egy negatív ügyről számoltak be, a kormányt tették felelőssé, amikor pedig a siker került terítékre, a Fidesszel kapcsolták össze az eseményt" - áll az egyik anyag kapcsán a határozatában.

A dokumentum szerint ez a tálalás "látensen felkészítette a nézőt arra, hogy maga vonja le a csatorna által sugalmazott konklúziót". Az ORTT szerint azzal, hogy a soltvadkerti borfesztiválról szóló összeállítás végén megszólaltatták a település fideszes polgármesterét, "a rendezvény sikerét az Echo TV szerkesztői implicit módon a legnagyobb ellenzéki párthoz kapcsolták". "Hasonló összeállítás, amely kormánypárti vagy SZDSZ-es vezetésű település sikerét mutatta volna be, nem fordult elő a vizsgált időszakban" - áll a határozatban.

A határozat része az Echo TV nyilatkozata is, amely szerint a társaság nem áll egyetlen párt vagy politikai mozgalom, illetve azok nézeteinek szolgálatában. "A műsorainkban megjelenő tényközlések a valós folyamatokat tükrözik, azaz Magyarország leszakadását Európától, amit a nyugati világ is visszaigazol" - olvasható a tévé nyilatkozatában.

A határozat a tavaly márciustól június végéig tartó időszak havi három-három, este fél nyolckor adásba került híradójának vizsgálata alapján született. Ugyanezen adásokat vizsgálva az ORTT nem találta megalapozottnak azt az előzetes vélelmezést, hogy a társaság megsértette a médiatörvény azon passzusát, amely megtiltja a politikai tájékoztató és hírműsorokban rendszeresen közreműködő műsorvezetőknek, hírolvasóknak, tudósítónak a vélemény, értékelés hozzáfűzését a politikai hírekhez.