Hisztériában született az adócsomag

Vágólapra másolva!
A szovjet csapatok behívása és Kósa Lajos motorcsónakja is előkerült érvként a Bajnai-kormány egyik legvitatottabb intézkedésének, a vagyonadónak a vitájában. Az elképzelést alaposan felvizezték a szocialisták, akiknek az új adónem eredeti nevétől összeszorult a gyomruk. Hétfőn szavaz a parlament az adócsomagról, ami a Bajnai-kormány eddigi legkomolyabb erőpróbájának ígérkezik.
Vágólapra másolva!

Hétfőn szavaz az Országgyűlés az adócsomag - és benne annak legvitatottabb eleme, a vagyonadó - elfogadásáról. A törvény szerint 2010-től a 30 millió forintnál nagyobb értékű ingatlanok, repülőgépek, helikopterek, hajók, valamint a nagyobb teljesítményű autók után kéne adót fizetni.

Az MSZP-frakcióból Szanyi Tibor és Laboda Gábor jelezte, hogy nem fogja megszavazni a törvényt. Az SZDSZ is vívódott, de Kóka János frakcióvezető hétfőn közölte, hogy a képviselőcsoport hétfői ülésén az a döntés született, hogy támogatni fogják a törvényt.

Ha nem jönne össze elegendő számú szavazat, az a kormány bukását is eredményezhetné. Bajnai Gordon a miniszterelnöki poszt elfoglalásakor azt mondta, addig hajlandó kormányozni, amíg biztos többséget tudhat maga mögött a parlamentben.

Bajnai az új adónemre vonatkozó elképzeléssel először április 19-én, megszorító csomagjának ismertetésekor állt elő. (Erről részletesen itt olvashat.) Azóta a tervek többször módosultak, még az adó nevét is megváltozatták ingatlanadóról vagyonadóra. A miniszterelnök eredeti tervei szerint az ingatlanadót minden ingatlantulajdonosra kirótták volna, de az a gazdagabbakat sújtotta volna főként. A bevezetés mellett azzal érvelt a kormány, hogy a jövedelemmel ellentétben a vagyont nehezebb elrejteni, vagyis hiába jelenti be magát valaki minimálbéren, értékes ingatlanját nem tudja titokban tartani.

Fidesz: Halálra spekulál a kormány

Az ingatlanadó miatt számos támadás érte a kormányt. "Az ingatlanadóval a kormány az idős emberek halálára spekulál" - mondta május 14-én Iván László fideszes országgyűlési képviselő, arra utalva, hogy 62 év felettieknek nem kéne fizetniük. Ebben az esetben az örökösöknek kell majd kifizetni a felhalmozódott összeget. "Kicsit arra hasonlít a helyzet, mint amikor Kádár János behívta az orosz csapatokat 1956-ban" - utalt június 16-án Varga Mihály fideszes politikus arra, hogy szerinte a kormány az IMF-re próbálja fogni az új adó bevezetését. Oszkó Péter pénzügyminiszter korábban ugyanis azt mondta: az IMF-fel kötött megállapodásban szerepel, hogy a magyar adórendszernek legyen a része egy vagyoni típusú adó is.

Az ingatlanadó miatt a kormányfő bocsánatkérésre is kényszerült. "Azt az ingatlant el lehet adni, lehet kisebbe menni, ha nem bírja fenntartani" - fogalmazott Bajnai Gordon május 11-én az ATV egyik műsorában. Két nappal később elnézést kért, és magyarázatként hozzátette: arra gondolt, hogy többen minimálbérre vannak bejelentve, közben pedig luxusvillában laknak. (A bocsánatkérés teljes történetét itt találja.) A Fidesz a helyzetet kihasználva lemondásra szólította fel a kormányfőt, és többször kijelentette: kormányra kerülésük után eltörlik az ingatlanadót.

Az ellenzéki párt annak ellenére kitartott álláspontja mellett, hogy a reménybeli Fidesz-kormányzáshoz - Orbán Viktor felkérésére - készült Jövőkép című kötetben is támogatandó javaslatként szerepelt az ingatlanadó bevezetése. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője erre reagálva azt mondta: az ingatlanadót a párt szakértőinek csak egy része javasolta, ők viszont a gazdasági válság miatt annak kivetését semmiképpen sem tartanák szerencsésnek.

Mindenkinek összerándul a gyomra

"Nem kellene használni az ingatlanadó kifejezést a továbbiakban, mert Magyarországon ma ettől már mindenkinek összerándul a gyomra" - az MTI szerint az MSZP május 12-i elnökségi ülésén többször is elhangzott ezt a vélemény. A szocialisták ez után vetették fel, hogy vagyonadóvá kéne bővíteni az ingatlanadót, vagyis ki kéne terjeszteni más, nagy értékű vagyontárgyakra, például repülőgépekre, helikopterekre, hajókra. Az ingatlanok esetén pedig 30 millió forint felett kelljen csak fizetni. Az MSZP nyomására kidolgozott új tervezetet május 14-én ismertette Bajnai.

A luxusadóra hasonlító új koncepcióval az MSZP vissza tudott támadni a Fidesznek. Molnár Csaba kancelláriaminiszter május 26-án arról beszélt, hogy a fideszes politikusoknak személyes problémája lehet a vagyonadóval, azt ugyanis 80 fideszes önkormányzat alkalmazza, így valószínűleg csak a fizetést akarják elkerülni. Kósa Lajosról, a Fidesz egyik alelnökéről azt állította az MSZP, hogy jachtja van. A jacht után pedig vagyonadót kell majd fizetni. Kósa erre azt mondta: csak negyedrészben - a sógorával, az apósával és a nővérével - tulajdonosa egy hat és fél méter hosszú, közönséges motorcsónaknak. "A jachthoz annyi köze van, mint az 1200-as Zsigulinak a Ferrarihoz. Ami tény, az tény: ez is vízen úszik" - fogalmazott a politikus június 2-án az MTI-nek.

A vagyonadó első tervezete viszont az SZDSZ-nél verte ki a biztosítékot. A párt igazságtalannak tartotta, hogy több, egyenként 25 millió forintos ingatlan után nem, míg egyetlen 30,1 millió forintos ingatlan után már fizetni kéne. Ezt egy múlt hétfőn az Országgyűlésben elfogadott javaslat úgy módosította, hogy adómentes az az ingatlan, amelyben lakik az adózó és értéke nem éri el a 30 millió forintot. Ha viszont valaki egy második ingatlannal is rendelkezik, az már csak 15 millió forintig lenne adómentes, míg a harmadik és a többi ingatlan után már az értéktől függetlenül adózna.

Az SZDSZ azonban azt is szorgalmazta, hogy a vagyonadót terjesszék ki minden ingatlanra, a magánszemélyeknél az adót le lehessen vonni a személyi jövedelemadóból, a bevételek pedig az önkormányzatokhoz kerüljenek.

Bajnai Gordon miniszterelnök mindenesetre biztos benne, hogy át fog menni az adócsomag. Csütörtökön az MTV-nek adott interjújában azt mondta, "biztos vagyok benne, hogy átmegy, ez olyan próbaköve a kormányzásnak, amiből nem engedhetünk". Azzal érvelt, hogy a válságban különösen fontos, hogy inkább a vagyont terhelik adókkal, "mintha a munkát fogjuk vissza a túladóztatással".