Két MSZP-s nem szavazza meg a vagyonadót

Vágólapra másolva!
Több szocialista országgyűlési képviselő is büntetésre számíthat, amiért nem a frakció álláspontjának megfelelően szavazott hétfőn az adótörvényekről. Lendvai Ildikó pártelnök is rossz gombot nyomott, de állítólag csak véletlenül. Egy MSZP-s polgármester bejelentette, hogy a jövő heti zárószavazáson nemmel fog szavazni a vagyonadóra.
Vágólapra másolva!

Több mint tucatnyi MSZP-s képviselő számíthat büntetésre, mivel a frakció álláspontjával ellentétesen szavazott az adótörvények, illetve a vagyonadó módosító indítványainál. A frakció senkinek nem adott felmentést a szavazás alól, ezt eredetileg is csak Szanyi Tibor kérte.

Közben Üröm polgármestere, Laboda Gábor is jelezte, hogy a törvények jövő heti zárószavazásán nem fogja támogatni a vagyonadót. Laboda szerdán elmondta: korábban jelezte a frakcióvezetésnek, hogy nem fogja megszavazni a vagyonadóhoz benyújtott módosító indítványokat, illetve jövő héten magát a törvényjavaslatot sem, mert azt polgármesterként nem tudja vállalni.

Mint mondta, Ürömön jelenleg is van ingatlanadó, de az a tulajdonosok tíz százalékát sem érinti, az új vagyonadót azonban már a háztulajdonosok felének fizetnie kell. Szerinte aránytalan az ingatlanadó településenként meghatározott mértéke, s az is látható, hogy a gazdagabbak találhatnak majd kibúvót a törvény alól.

Mivel nem kapott felmentést a kötelező szavazás alól, Szanyi végül tartózkodott a vagyonadóhoz benyújtott indítványoknál, így Laboda Gáborhoz hasonlóan ő is büntetésre számíthat.

Ugyancsak büntetésre számíthat Lendvai Ildikó pártelnök is, aki kétszer szavazott a frakciójával szemben: egyszer, amikor a szakszervezeti üdülők vagyonadó alóli mentességéről volt szó, másodjára pedig az építőipari vállalatoknak könnyítést adó módosító indítványról. Az MTI úgy tudja, hogy a pártelnök tévedésből szavazott rosszul, mert éppen telefonos interjút adott a parlamentből.