Július 12-én tartaná tisztújítását az SZDSZ

Vágólapra másolva!
Július 12-re hívná össze az SZDSZ országos tanácsa a párt tisztújító küldöttgyűlését. A javaslat alapján így sietni kell az új pártvezetők jelölésével. Gulyás József szerdán közleményben tudatta, hogy nem vállalná az elnöki posztot.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ országos tanácsa keddi ülésén azt javasolta, hogy július 12-re hívják össze a párt tisztújító küldöttgyűlését - értesült az MTI szabad demokrata forrásokból szerdán. A hírügynökség információi szerint az országos tanács szombati rendkívüli ülésén módosítja a korábbi határozatát, és ha a testület határozatképes lesz, 15 napos határidővel összehívja a küldöttgyűlést. A szavazati joggal rendelkezők névsorát június 28-ig készítenék el.

Az országos tanács elnöksége az ülésen azt is javasolta, hogy csak azok a küldöttek szavazhassanak, akik a 2008. június 7-én tartott küldöttgyűlésen is rendelkeztek szavazati joggal. Azok helyére, akiknek azóta megszűnt a küldötti joga, új küldött nem delegálható.

Az elnökség állásfoglalása alapján a párt elnöke az lehet, akit négy területi választmány vagy kilenc helyi szervezet jelöl. A küldöttgyűlésen megválasztják az ügyvivő testület 12 tagját is. Ügyvivőként a javaslat szerint az indulhat, akit két területi választmány vagy öt helyi szervezet jelöl erre a posztra. A támogatásról a választmányoknak június 29-ig kellene dönteniük, jelölteket július 3-ig értesítenék és nekik július 6-ig kell arról nyilatkozniuk, hogy ezt elfogadják-e.

Fodor Gábor pártelnök június 7-én, az európai parlamenti választásokon elért rossz eredmény miatt ajánlotta fel lemondását, majd az országos tanács június 13-i ülésén hivatalosan is bejelentette, hogy lemond. Három nappal később négy ügyvivő, Béki Gabriella, Gulyás József, Csőzik László és Léderer András lemondott tisztségéről.

Gulyás nem lenne elnök

Nem indul az SZDSZ elnöki posztjáért a párt tisztújító küldöttgyűlésén Gulyás József - ezt maga a politikus tudatta arra hivatkozva, hogy az elmúlt napokban több helyen megjelent, hogy ringbe szállna a tisztségért. Közleményében azt írja: a demokratikus ellenzék bázisán létrejött SZDSZ a rendszerváltás egyik legígéretesebb mozgalma volt, "mely vállalta a magyar progresszió legjobb hagyományait, a szabadság és szolidaritás, a modern nyitott Magyarország értékeinek képviseletét". "A vállalás kudarcát jelzi, hogy a liberális választók 2009. június 7-én az SZDSZ-t megbüntették, sőt, lényegében megszüntették" - tette hozzá.

"Több mint két hét telt el a választás óta és kellő alázat, hibáink feldolgozása, az ehhez szükséges elszánás híján elmaradt az ilyenkor szükséges elemző munka, felelősségvállalás, csak rosszabbnál rosszabb forgatókönyvek kerültek elő a hogyan továbbra vonatkozóan" - közölte a lemondott ügyvivő, aki ezért ebben a helyzetben nem vállalná az elnöki posztot.