Lemondatná Simort az MSZP frakcióigazgatója

Vágólapra másolva!
Az MSZP frakcióigazgatója, Tóbiás József szerint távoznia kellene a Magyar Nemzeti Bank éléről a ciprusi cége miatt támadott Simor Andrásnak. A szocialisták közül ő az első, aki nyíltan lemondásra szólította fel a jegybankelnököt, de hangsúlyozta, hogy csak a magánvéleményét mondja.
Vágólapra másolva!

Meggyőződésem, hogy le kellene mondania - mondta Simor András jegybankelnökről Tóbiás József, az MSZP parlamenti frakciójának igazgatója péntek reggel az MTV műsorában. Tóbiás szerint Simornak a külföldi cége körül kialakult ügy miatt kellene távoznia. Hozzátette, hogy szerinte sok más olyan szakember van Magyarországon, aki hitelesen el tudná látni az MNB-elnöki feladatot.

A politikus hangsúlyozta, hogy ez a személyes véleménye. Más MSZP-s politikusok egyelőre nyíltan nem szólították fel az MNB-elnököt a távozására.

Simor június 8-án a parlamentben kijelentette, hogy a személyét ért támadások hatására minél gyorsabban értékesíteni fogja külföldi befektetéseit, külföldi cégét megszünteti, pénzét pedig hazautalja. A jegybankelnök az után került nyomás alá, hogy kiderült, vagyonának egy jelentős részét - 800 millió forintot - Cipruson bejegyzett cégében tartotta.

Ciprus alacsony adókulcsairól ismert, Simor azonban azzal érvelt, hogy egy uniós tagállamról van szó, tehát adóparadicsomnak nem nevezhető. Hozzátette azt is, hogy a 800 millió forintos összeg nem az ő kezéből ment ki külföldre, az összeget korábban sem Magyarországon tartotta.

Simort még Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök jelölte a jegybank élére. Szoros viszony fűzi ugyanakkor a jelenlegi kormányfőhöz, Bajnai Gordonhoz is, akivel a kilencvenes években dolgoztak együtt. Simort 2007-ben nevezték ki az MNB élére, hatéves mandátuma 2013-ban jár le.

A jegybanktörvény szerint az MNB elnökét csak egyféleképpen lehet elmozdítani: a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök mentheti fel. Ő is csak akkor, ha a jegybankelnök "nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, illetve súlyos kötelezettségszegést követ el". A felmentésről szóló miniszterelnöki javaslatot meg kell küldeni az elnöknek, aki munkaügyi bírósághoz fordulhat.