Vágólapra másolva!
Ismét támogatja a köztársasági elnök főbírójelöltjét, Baka Andrást az Országos Igazságszolgáltatási Tanács - így döntött pénteki ülésén a testület. Baka Andrásról hétfőn újra szavaz a parlament, mivel Sólyom László államfő megint őt jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére, miután múlt héten az Országgyűlés nem választotta meg.
Vágólapra másolva!

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) ismét támogatja Baka Andrást, az államfő jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára - közölte a testület pénteken. Az OIT pénteki ülésén úgy döntött, hogy fenntartja a június 8-án hozott határozatát, amelyben támogatták Baka megválasztását. Fazekas Sándor, az OIT elnökhelyettese a döntésről levélben tájékoztatta Sólyom László köztársasági elnököt és Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét.

Bakát június 8-ai ülésén már meghallgatta a testület, és 11-3 arányban támogatták jelölését. Június 15-én, hétfőn azonban a főbírójelölt nem kapta meg a szükséges többséget a parlamenti szavazáson. A jelöltet annak ellenére szavazták le, hogy korábban minden párt a támogatásáról biztosította, így a szavazás után a frakciók egymást vádolták azzal, hogy a másik nem tartotta be a szavát.

"Ez megrendítette a parlament szavahihetőségét, és ezzel az államszervezet demokratikus működése sérült. Az államfő szerint csak a nyilatkozatokkal összhangban lévő szavazás képes orvosolni ezt a sérülést" - állt a Köztársasági Elnöki Hivatal keddi közleményében, amelyben Sólyom László államfő bejelentette, hogy harmadszor is Bakát jelöli főbírónak. A parlament hétfőn újra szavazni fog a jelöltről.

Baka az OIT pénteki bejelentése után azt mondta: üdvözli, hogy a parlamenti pártok korábbi támogató nyilatkozatai után ismét maga mögött tudhatja a "szakma teljes támogatását is", és bizakodva várja a hétfői szavazást.

A köztársasági elnök jelöltjeit eddig összesen négyszer szavazta le az Országgyűlés, így a legfőbb bírói testületnek csaknem egy éve nincs elnöke. A Legfelsőbb Bíróság legutóbbi elnökének, Lomnici Zoltánnak a mandátuma 2008 júniusában járt le. Sólyom először tavaly májusban jelölte Bakát a megüresedő poszt betöltésére. Akkor az MSZP, az SZDSZ és az MDF már a szavazás előtt jelezte, hogy nem támogatja. Az MSZP akkori döntését azzal indokolta, hogy a jelöltnek nincs magyarországi bírói gyakorlata. Baka azóta szerzett gyakorlatot: elnöki bíróként dolgozott a Fővárosi Ítélőtábla elnöke mellett.

Sólyom két alkalommal jelölte Baka után Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét a tisztségre. A kétharmados támogatást azonban Havasiné sem kapta meg se decemberben, se márciusban. Jelenleg az egyik kollégiumvezető áll a Legfelsőbb Bíróság élén.