A soroksári Jézustól a Góbi-szindrómáig

A kórházba kerülő betegek gyakran csak azt látják, hogy lassú az ellátás, sokat kell várni, türelmetlenek az ápolók, és senki sem foglalkozik velük. Egy 12 órás nappali műszakra kipróbáltuk, milyen a sürgősségi osztályon dolgozni. A forgatag szinte átláthatatlan, nekünk egy műszak alatt megjelent Jézus, láttunk türelmetlen rokonokat, láttunk idős embert, aki nem is volt nagyon rosszul, mégis teljesen feladta.

Horváth Károly szerint a kedd zűrös nap szokott lenni. A sürgősségi osztály vezetője szerint ezen a napon a délbudai Szent Imre Kórház látja el a főváros összes hasi panaszos betegét.

A kórház sürgősségi osztálya durván egy folyosó, a mentőbejárónál van egy betegváró és a betegirányító pult, mögötte dolgozik az egész osztály. Van egy kis elfüggönyözött beugró a bejárat mellett, ezt nevezik triage-kezelőnek, ide kerülnek be a lábon beérkező betegek, itt is lehet vért venni, infúzióra kötni, elsődleges vizsgálatokat elvégezni. A bejárattól balra három kezelőhelyiség, egy shocktalanító (a kritikus állapotú betegek állapotának stabilizálására) és egy dekontamináló (durvábban szólva hajléktalanmosdató) található. Jobbra egy tárgyaló és egy személyzeti WC, és már kint is vagyunk egy másik előtérben, ahol a hozzátartozóknak kéne várakozniuk, azonban ők rendszeresen bejönnek a sürgősségi osztály "Tilos az átjárás!" felirattal ellátott ajtaján.

Zelenyák Brigitta főnővér szerint sok beteg fordul meg a kék színekbe borított osztályon, napi 100 az átlag, ebből 10 súlyos, 2 kritikus állapotú beteg, 40 százalék traumatológiai eset, a maradék mind "szocio", azaz elhanyagolt, elfelejtett emberek.

8.16 - Szar az egész

Beérkezik az első beteg, egy idős asszony. Férje hangosan panaszkodik, a nővéreken veri el a port a rendszer miatt. Az ápolók lecsitítják, és leültetik a váróban, közben megvizsgálják az idős nőt, de nem működik jól az EKG. "Szar az egész, úgy, ahogy van. Nincs egy rendes EKG ezen az osztályon" - csattan fel egy ápoló.

Kilenc óra körül beindul a hajtás a sürgősségin. Megállás nélkül érkeznek a betegek, alig van szusszanásnyi idejük az ápolóknak. Van, aki saját lábán jön (vagy biceg) be, van, akit a betegszállítók vagy a mentők hoznak, akik isznak egy kicsit a nekik kikészített szörpből, elszívnak egy gyors cigit, és már mennek is az újabb betegekért.

10.05 - Megjelenik Jézus
A pesterzsébeti mentők hoznak be egy hasra fektetett, hátrabilincselt kezű, mezítlábas férfit hordágyon. Két rendőr is érkezik velük. "Megkérdeztük tízszer, hogy hívják, azt mondta, ő Jézus Krisztus" - mondja egyikük. A férfi egy csepeli kocsmában "elkezdte önmagát kiszolgálni", majd a csapos kihívta a rendőröket. Fel volt háborodva, hogy nem hagyják inni, bár a rendőrök szerint még nem volt ittas állapotban, "full tiszta volt". Állítólag nem győzték lefogni, kisebb őrjöngésbe fogott, el akart menekülni, végül a mentőket hívták a rendőrök, hogy kezdjenek valamit az önjelölt Jézussal. Ahogy lekerül a kezéről a bilincs, azonnal indulna is ki a kórházból, nem hagyja azt sem, hogy vért vegyenek tőle.

Még több fotóért kattintson a képre!

- Mondja meg, hogy hívják! - kezdi faggatni az egyik ápoló a férfit a hatos kezelőben két rendőr társaságában.
- Jézus.
- Fáj valami?
- Nem fáj semmi.
- Valami más gondja van?
- Hogy nincs itt a családom.
- Hol a családja? - kérdezi tovább az ápoló Jézust.
- Fenn a mennyországban - mondja csukott szemmel a férfi, akiről azért kiderül, hogy Sándor a neve, ukrán állampolgár, és minden rendben van az egészségével, és arról faggatta a rendőröket, hogy létezik-e feltámadás. Az ápolóhoz hasonlóan a pszichiátriáról érkező orvos sem tud vele sokat kezdeni:
- Hány éves maga? - kérdezi a pszichiáter.
- Kétezer - vágja rá Sándor-Jézus, aki saját bevallása szerint hangokat hall, valakik beszélnek hozzá.
- Végül is csak kilenc évet tévedett - mondja az egyik ápoló.

11.22 - "Fertőzésveszély!"
Pont akkor hoznak egy nagyon rossz állapotban lévő, gépekre kötött idős asszonyt, amikor a saját lábán érkezik egy groteszk külsejű hajléktalan. 13 dioptriás szemüveget visel, az orrát-száját a mentősök által ráadott maszk takarja, kezén gumikesztyű, mozgása valószerűtlenül darabos. Le kell vetkőznie, a cókmókja egy "Fertőzésveszély!" feliratú kanárisárga zsákba kerül, a kórház segélyszervezetek által összegyűjtött saját ruhatárából kap majd újat.

Sűrű hasmenésre panaszkodik, tőlünk kér WC-papírt. Azt mondja, "olyan jóindulatú volt velem a mentős", de aztán jelzi azt is, hogy ezt a megjegyzést viccnek szánta. Puffadt a hasa, fáj a mája, nincs jó bőrben. "Iszom azt a rohadt alkoholt" - mondja a visszatérő nővérnek. Napi 3 liter bor az alap, és van, amikor ehhez két hétig nem eszik semmit. "Ha ittam volna 1 liter bort, már rég fel tudtam volna kelni" - mondja. Csomót is érez a hasában, és olyan színűt pisil, "mint a vérnarancs". Eleinte határozottan állítja, hogy nemrég fürdött, azonban hamar kiderül, hogy ez nem igaz, úgyhogy fürdetni küldik. A WC-n ülve tud csak mosakodni, némi segítséget egy ápolótól kap, aki beállítja a vizet, és lecsutakolja koszos lábait, dús szakállát, ritkás haját. Az ápoló rendesen bánik a férfival.

14.14 - Több a baj a rokonokkal
Egy órája van a shocktalanítóban egy idős asszony. Egy férfi rokona elégedetlenkedik, mert a nővér hirtelen csak annyit tud mondani, hogy az egyik vizsgálóban kezelik. Ingerült vita alakul ki, amelybe a nővérek oldalán egy várakozó beteg is beszáll. A férfi végül telefonálásba menekül. "Sokszor több a bajunk a hozzátartozókkal, mint a betegekkel - mondja egy nővér -, minden a mi pultunknál csapódik le." Sok rokon nem a főbejárati információs pultnál érdeklődik, hanem a sürgősségin balhézik. Az asszony állapota a shocktalanítóban kritikusra fordul, intubálni kell.

"Ezt komolyan nem lehet csinálni (...), ezért viccelődünk mindig. Ez egyfajta védekezési mechanizmus" - magyarázza az egyik ápoló cigiszünet közben. "Mi lesz a MAMA szóból, ha a két M-betűt töröljük, a két A-t pedig kicseréljük? SÖR!" - ad ízelítőt az egyik ápoló feszültségoldásból. A többi itt dolgozó is megteszi a magáét: az egyik mentős gumikesztyűt húz a mentőautó visszapillantójára és két szirénájára, a nővérek ugróbékát hajtogatnak, és egy Hupikék Törpike-figura tulajdonjogán perlekednek.

16.16 - Reménykedtem, hogy meghalok
Az egyik nővér a nyári hónapokról mesél a cigiszünetben. Sok nyugdíjas kerül hozzájuk ilyenkor kiszáradásos tünetekkel. Reggel korán kelnek, kint hűvös van, ezért jó melegen felöltöznek. Kimennek a piacra, egész nap ott lézengenek, "ömlik róluk a víz", majd egyszer csak a kórházban ébrednek fel. Az időseknél gyakori a nővér szerint, hogy ilyenkor szomjúságot sem éreznek.

Egy idős nőt hoznak be, ő is a kiszáradás szélén van, de nem nagyon zavarja, mindenkivel kedves. "Elhatározták az otthonban, hogy ki vagyok száradva, és behoztak" - mondja, majd hozzáteszi: "Pedig úgy reménykedtem, hogy meghalok ma". Az ápolók szerint gyakori, hogy nem figyelnek a szociális otthonok lakóira.

Az egyik szociális otthon "kiürítette magát", magyarázza egy ápoló, mintha teljesen egyértelmű lenne, hogy nem foglalkoznak az otthonok eleget a lakóikkal. "Góbi-szindrómások" - mondja a kiszáradt idősekre. Egy társa keményebben fogalmaz a lerobbanva behozott vagy betámogatott betegekről. "Olyan erő van ezekben az öregekben, nehezen halnak ki" - mondja.

Este 7-kor jön a váltás, jelentenek a betegek állapotáról. Kezdődik az esti műszak, kezdődik minden elölről.