Káromkodósak, de nem lógnak sokat a magyar iskolások

Vágólapra másolva!
Csütörtökön ismertették Budapesten annak a 23 országban végzett felmérésnek az eredményét, amely az iskolai állapotokat vizsgálta. A pedagógusok helyzete - tanárhiány, továbbképzés - Magyarországon rosszabb a nemzetközi átlagnál. Probléma továbbá az iskolai erőszak, illetve rosszak személyi és a tárgyi feltételek.
Vágólapra másolva!

Budapesten ismertette a 23 országban a középiskolai oktatásról készített felmérését a TALIS. A 2008 tavaszán végzett felmérésben országonként több mint 6000 pedagógus vett részt.

A felmérés szerint Magyarországon kicsivel súlyosabb a pedagógushiány, mint a nemzetközi átlag, és probléma az is, hogy a pályakezdő tanárok közel kétharmada nem rendelkezik határozatlan idejű közalkalmazotti szerződéssel, illetve a 3-5 éve dolgozók közül is csak minden másodiknak van végleges kinevezése. A tanárok 12 százaléka 30 év alatti, 28 százalékuk 50 év feletti. A pedagógusok között a nemzetközi átlagnál nagyobb a nők aránya, a magyarországi 77 százaléknál a régióban csak Olaszországban magasabb.

Csak a pedagógusok 40 százaléka érzékeli, hogy az iskolaigazgató jutalmazza a jó teljesítményt. A magyar pedagógusok a továbbképzés, a mentorálás, az óralátogatás hasznosságával elégedettebbek a felmérésben szereplő országok átlagánál, az önképzésre fordított időt és a képzés átlagos hosszát tekintve azonban rosszabbul állunk.

Magyarországon kisebb problémának tűnik az iskolai alkohol- és kábítószer-fogyasztás, az iskolából való késés - derült ki a felmérésből. A hiányzás és puskázás mértéke hasonló a nemzetközi átlaghoz, ezt meghaladja azonban a tanórai rendzavarás, a rongálás, a lopás, más tanulók vagy a személyzet fizikai, illetve lelki bántalmazása, továbbá aggasztóan elterjedt a vulgáris beszéd és a rongálás.

Magyarországon az iskolákban sokszor a személyi és a tárgyi feltételek is hiányoznak: minden második magyar pedagógus olyan intézményben dolgozik, ahol az igazgató szerint a segédszemélyzet hiánya jelentősen hátráltatja az oktató-nevelő munkát. A vizsgálat megállapítja, hogy a pedagógusmunka folyamatos értékelése a legfontosabb a tanári kompetenciák fenntartása, javítása szempontjából. "Le kell bontani az akadályokat a pályára alkalmatlanok kiszűrése elől, és a kiváló pedagógusoknak a pályán maradásra ösztönző karrieresélyeket kell biztosítani, hiszen ők azok, akik a jó gyakorlatok terjesztésére, a tanári munka minőségi kritériumainak meghatározására hivatottak" - írja a TALIS-felmérés.