MN: Távozik a Fidelitas elnöki posztjáról Szijjártó Péter

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter nem indul újra a Fidelitzas elnöki címéért a szervezet hét végi tisztújító kongresszusán, mert ezután a Fidesz elnöki stábjának vezetésére és a pártban betöltött feladataira koncentrál - írja szerdai számban a Magyar Nemzet. A Fidelitas választmánya Szijjártó támogatásával Ágh Péter ügyvezető alelnököt jelölte utódjául.
Vágólapra másolva!

Távozik a Fidelitas elnöki posztjáról Szijjártó Péter, aki nem indul újra a tisztségért a szervezet hét végi tisztújító kongresszusán: a Fidesz elnöki stábjának vezetője ezután kizárólag párton belüli teendőire koncentrál - írja szerdai számban a Magyar Nemzet. A lapnak adott interjúban Szijjártó Péter azt mondta: a Fidelitas választmánya az ő teljes egyetértésével Ágh Péter ügyvezető alelnököt jelölte utódjául.

Szijjártó távozását a pártban betöltött feladataival - kommunikációs igazgató, szóvivő és most már az elnöki stáb vezetője is - magyarázta. Mint mondta, azzal, hogy Orbán Viktor mellett dolgozhat, egy régi nagy álma vált valóra: 1996-ban találkozott először a Fidesz elnökével, azóta volt célja, hogy mellette dolgozhasson.

Arra a kérdésre, miszerint jelenlegi funkciójából lehet-e arra következtetni, hogy a Fidesz választási győzelme esetén hasonló, kabinetfőnöki teendőket látna el a miniszterelnök mellett, Szijjártó Péter azt mondta: a Fideszben nem pozíciót osztanak, hanem munkát. "Aki viszont rendesen és jól ellátja a rábízott feladatot, az bízhat benne, hogy kap újabb lehetőséget" - mondta.