Vágólapra másolva!
Ősszel nekifekszik a parlament a dohányzásellenes törvénynek, amelyet az egészségügyi bizottság nyújtott be. A szigorítás régóta csúszik, most is csak egy enyhe változat kerül a parlament elé - az éttermekből például kizárnák a dohányzást, a kiskocsmákból és kávézókból azonban nem.
Vágólapra másolva!

Ősszel tárgyalja a parlament a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását, amelyet hosszú huzavona után végül az egészségügyi bizottság terjesztett be a parlament elé. A politika nem először fut neki a kérdésnek, az egészségügyi minisztérium, vagyis a kormány - még Horváth Ágnes minisztersége idején - egyszer már visszariadt a szigorú korlátozásoktól. (Erről bővebben korábbi cikkünkben olvashat.)

Az egészségügyi tárca eredeti terve szerint lényegében zéró toleranciát vezettek volna be, a munkahelyekről és az összes kiskocsmából, kávézóból is ki akarták tiltani a dohányzást. A mostani javaslat ezzel szemben jóval puhább rendelkezéseket javasol - például csak az éttermekből tiltaná ki teljesen a cigarettát. Kökény Mihály (MSZP), az egészségügyi bizottság elnöke az [origo]-nak azt mondta, "a mai változat is fontos előrelépés". Az előkészítők más parlamenti bizottságokkal is összeültek - például az önkormányzati, a gazdasági, az ifjúsági bizottsággal -, ennek során alakult ki az enyhébb változat - mondta a bizottság elnöke.

Kökény azt mondta, az egészségügyi miniszter szigorúbb módosítást is támogatott volna - ugyanígy Horváth Zsolt, az egészségügyi bizottság egyik fideszes tagja -, de az egyeztetések során kiderült, hogy ezzel szemben lenne ellenállás. Bár az egészségpolitikusok között egyetértés van - ezért is szavazták meg egyhangúan az egészségügyi bizottságban a javaslatot -, a dohányzás teljes kitiltása azonban ütközne például a vendéglátóipar, a dohányipar érdekeivel. Ez az [origo]-nak korábban nyilatkozó egészségpolitikusok szerint a parlamentben is érezhető, a nemdohányzók védelméről szóló törvény drasztikus szigorítását ezért nem mindenki támogatná. Az óvatosságot jelzi az is, hogy a javaslatot végül nem a kormány nyújtotta be, hanem az egészségügyi bizottság - tagjai között mind az öt parlamenti párt képviselőivel.

Kökény és Horváth szerint is legkorábban ősszel tárgyalhatja majd a parlament a javaslatot, amelynek még végig kell mennie számos bizottságon, és csak ezután vitázhatnak róla a képviselők. Kökény szerint egyáltalán nem biztos, hogy a jelenlegi a végleges javaslat, számítanak módosító indítványokra is.

A javaslat legfontosabb pontjai a következők:

- megtiltanák a dohányzást az aluljárókban, zárt légterű felüljárókban, játszótereken, vonatállomásokon, busz- és villamosmegállókban, és minden más tömegközlekedési eszköz megállóiban és ötméteres körzetében;
- sem vonatokon, sem buszokon, HÉV-állomásokon és vonatokon nem lehetne dohányzásra kijelölt hely 2010. január 1-jétől;
- tilos lenne dohányozni 2010. július 1-jétől a melegkonyhás vendéglátóhelyeken - azaz gyakorlatilag a vendéglők zárt légtereiben (kocsmákban, kávézókban tehát továbbra is rá lehetne gyújtani, ahogy a kijelölt helyeken a munkahelyeken is);
- helyi önkormányzatok kijelölhetnének nemdohányzó közterületeket;
- nem lehetne cigarettát vásárolni 2010. július 1-jétől az iskolákban, a szociális intézmények egy részében és kórházakban;
- az eddiginél sokkal jobban elkülönülne a boltokban a cigaretta az élelmiszerektől, hogy megnehezítsék a hozzáférést. A száz négyzetméteresnél nagyobb területű szupermarketekben, boltokban csak elkülönített helyiségben, a kisebb boltokban pedig csak a pénztárnál vagy külön polcon lehetne cigarettát árulni;
- emelkedne a tiltott helyen való dohányzásért vagy más dohányzásellenes szabály megsértéséért kiszabható bírságok összege;
- ijesztő képek is kerülnének a cigisdobozokra, ezekről a kormány külön rendeletben döntene.