Felmentették a hűtlen kezeléssel vádolt Fidesz-vezetőt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Felmentette a hűtlen kezelés vádja alól hétfőn a Tatabányai Városi Bíróság Bereznai Csabát, a Fidesz tatabányai frakcióvezetőjét. Bereznai a Majki Népfőiskolai Társaság elnökeként 20 évre szóló, befektetésekhez kapcsolódó életbiztosításokat kötött, amelyeknek biztosítottja ő maga, kedvezményezettje pedig a felesége volt. Az eset nyilvánosságra kerülése után a biztosításokat átalakították és a népfőiskola lett a kedvezményezett. Detrői Ferenc bíró az ítélet indoklásában elmondta, nem valósult meg hűtlen kezelés, mert a népfőiskolát nem érte vagyoni hátrány. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a bűncselekmény megállapításáért fellebbezett.