Július 4-én választ új elnököt az SZDSZ

Vágólapra másolva!
Július 4-re hívják össze az SZDSZ küldöttgyűlését, ahol új pártelnököt és ügyvivő testületi tagokat választanak - döntöttek a párt országos tanácsának szombati ülésén. Fodor Gábor pártelnök az európai parlamenti választásokon elszenvedett súlyos kudarc után ajánlotta fel a lemondását, és szombaton hivatalosan is bejelentette, hogy lemond, de pártelnöki feladatait a küldöttgyűlésig ellátja. 
Vágólapra másolva!

Július 4-én tartják az SZDSZ küldöttgyűlését, amelyen megválasztják a párt új elnökét és az ügyvivő testület új tagjait - jelentette be az országos tanács (ot) szombati ülését követő sajtótájékoztatón Fodor Gábor pártelnök és Szent-Iványi István, az ot elnöke. A pártelnök közölte, hogy az ot tagjai előtt bejelentette: lemond tisztségéről. Gusztos Péter az ülésen szintén bejelentette, a párton belüli tisztújítás másnapján lemond frakcióvezető-helyettesi tisztségéről. Véleménye szerint ugyanis az országgyűlési képviselőcsoportban is új vezetést kell választani, és az új pártelnöknek lehetőséget kell adni arra, hogy ő jelölhesse ki a frakció új vezetőit.

"Elemző jellegű ülés volt, ahol érzelmektől sem volt mentes hangulat - mondta az [origo]-nak az ülés után Horn Gábor, aki az ügyvivő testület (üt) pénteki ülésén mondott le kampányfőnöki posztjáról. "Finoman szólva nem voltunk nagyon vidámak" - jelentette ki. Mint mondta, régen volt ilyen nagy a részvételi arány országos tanácsülésen, ahol "sokan és felelősségteljesen" vitatták meg a tennivalókat.

Szent-Iványi is nagyon konstruktív légkörről beszélt az [origo]-nak, egyetértés volt abban, hogy a pártnak radikális, gyökeres megújulása van szüksége, amely egyszerre kell legyen szervezeti, személyi és tartalmi. A parlamenti választások előtt "fel kell rázni" a pártot - egyeztek meg az ülésen, ahol Szent-Iványi szerint nem volt "hurráoptimista" hangulat, de elszántak volnak a résztvevők, mivel "ez az egyetlen esélye" az SZDSZ-nek.

Kisebb vita alakult ki viszont arról, mikor legyen a küldöttgyűlés: júliusban vagy szeptember elején. Az üt arra kérte fel az országos tanácsot, hogy a lehető leghamarabb hívják össze a gyűlést - mondta Fodor az üt pénteki ülés után. Szent-Iványi szerint a szombati ülésen kevesebben voltak azok, akik a szeptemberi időpont mellett érveltek. Ez a csoport keveselte a 20 napos felkészülési időt, és több időt szerettek volna az új elnök megválasztásának előkészítésére. A többség viszont azon az állásponton volt, hogy most gyorsan kell reagálni, nem lehet hagyni, hogy egy vereség után hónapokig ne történjen semmi - foglalta össze a vitát az [origo]-nak az ot elnöke, aki szerint a lehetséges új pártelnök személyéről nem volt szó az ülésen.

Horn szerint "azzal, hogy Fodor Gábor az első öt percben jelezte, hogy ma mindenképpen lemond", már az ülés elején eldőlt, hogy júliusban lesz a küldöttgyűlés, mivel azt a lemondás után harminc napon belül meg kell tartani. Mint mondta, a szeptemberi időpontnak csak elméleti jelentőssége volt. A párt elnöki posztjára nem merültek fel nevek - állította Horn, "sőt, többen megyjegyezték, hogy nem lesz egyszerű, hogy nincsenek nevek, miután Gusztos Péter és Szent-Iványi István is jelezték hozzászólásukban, hogy nem törekednek az elnöki posztra."

A pártelnök vasárnap este jelentette be, hogy felajánlja lemondását az európai parlamenti választások után, amelyen az SZDSZ mindössze a szavazatok 2,16 százalékát tudta megszerezni, amivel jócskán lemaradt az öt százalékos küszöbtől. Fodor vasárnap éjjel úgy fogalmazott: "a választók megbüntettek minket, és ezt tudomásul is kell vennünk". Szerdán négy ügyvivő, Béki Gabriella, Gulyás József, Csőzik László és Léderer András lépett ki az üt-ből. Kilépésüket azzal indokolták, hogy az SZDSZ beállt a Bajnai-kormány mögé, a bejelentéssel pedig azért vártak idáig, hogy ne zavarják meg a párt európai parlamenti választási kampányát. (A részletekről itt olvashat.) Az üt pénteki ülésén Horn Gábor is lemondott kampányfőnöki posztjáról. Horn az az [origo]-nak azt mondta, a pénteken lemondott ügyvivők azt a határozatot hozták, hogy a küldöttgyűlésig látják el feladataikat.

ForrA!s: MTI

A küldöttgyűlésen a szabad demokraták új pártelnököt és új ügyvivőket választhatnak majd. Az SZDSZ fővárosi választmánya Kuncze Gábor korábbi elnököt helyezné vissza a párt élére. Kuncze azonban az [origo]-nak azt mondta, nem foglalkozik a kérdéssel. (Erről bővebben korábbi cikkünkben, itt olvashat.)

Az országos tanács ülése előtt önkritikus nyilatkozatot tett közzé pénteken huszonegy SZDSZ-es politikus, köztük a kilépett ügyvivők, valamint Ungár Klára, Velkey Zsolt. A nyilatkozatban többek között azt írták, hogy a magyar liberálisok nem tudták vonzóvá tenni a szabad élet lehetőségét, mert elveik mellett maguk sem álltak ki következetesen. Megállapították azt is, hogy az SZDSZ az elmúlt egy év politikájával nem válhatott hiteles ellenzéki párttá, és a XXI. század Magyarországa liberális pártjának létrehozását szorgalmazták az aláírók.