Elutasította a bíróság a Gyurcsány elleni keresetet

Vágólapra másolva!
Elutasította a bíróság pénteki részítéletében azt a keresetet, amelyet Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök és pénzügyminisztere, Veres János ellen nyújtottak be. A felperesek azért indítottak pert, mert szerintük az állami vezetők nem hozták nyilvánosságra a költségvetési adatokat 2006-ban, és ezzel befolyásolták az országgyűlési választásokat.
Vágólapra másolva!

Részítéletet hirdetettek pénteken a Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök és Veres János egykori pénzügyminiszter ellen indított polgári perben: a Fővárosi Bíróság elutasította kérelmet, amely közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő jog megsértésének megállapítására irányult.

A felperesek azért nyújtottak be keresetet, mert 2006-ban nem tették közzé az államháztartás állapotáról szóló jelentést. A felperesek többek közt fejenként százezer forintot követeltek, amiért a 2006-os országgyűlési választások előtt a volt kormányfő szerintük nem engedte nyilvánosságra hozni a költségvetési adatokat, és ezzel sérült a szabad választáshoz való joguk.

A bíróság ugyancsak nem találta megalapozottnak a választás szabadságához való jog megsértését sem. A részítélet ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.

Pataki Árpád bíró szerint azért született részítélet, mert a negyedrendű alperesre, Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkárára nézve nem hozott döntést a bíróság.

Eredetileg 199 magánszemély indította a pert, amelytől azóta többen elálltak. A pénteki tárgyaláson 12 felperes jelent meg.