Ujhelyi ellen vallott a Zuschlag-per egyik tanúja

Vágólapra másolva!
Az MSZP egyik alelnökére, Ujhelyi Istvánra tett terhelő vallomást egy tanú a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalásán. A tanú korábban a Fiatal Baloldal megyei elnöke volt, és állítása szerint a szervezet országos vezetőjeként Ujhelyi tanácsolta neki, hogy civil szervezetek alapításával és pályázatokkal szerezzenek pénz. A politikus viszont visszautasítja a tanú állításait.
Vágólapra másolva!

Ujhelyi István 2003-ban a FIBISZ (Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták majd később FIB) elnökeként azt mondta, hogy civil egyesületek pályázatain keresztül lehet a baloldali ifjúsági szervezet finanszírozási gondjait megoldani - állította Balázs Attila tanú csütörtökön Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-perbeli meghallgatásakor.

Balázs Attila 2003-ban lett a Fibisz Tolna megyei elnöke, és többször jelezte a szervezet akkori országos elnökének, Ujhelyi Istvánnak, hogy nincs pénz rendezvények szervezésére. Ujhelyi István - aki jelenleg az MSZP egyik alelnöke - négyszemközt azt mondta neki, hogy civil szervezeteket kell létrehozni, és azok pályázaton nyert pénzei segítségével kell a Fibisz finanszírozási gondjait megoldani - erősítette meg a nyomozati szakban tett korábbi vallomását a tanú tárgyaláson.

"Ujhelyi azt is elmondta, hogy a finanszírozásnak ez (...) bevett gyakorlata a Fibiszen belül, gyakorlatilag arra akart rábeszélni, hogy a Tolna megyei szervezet pénzügyi gondjait ilyen módon oldjam meg" - tette hozzá. Vallomása szerint ő ezt a megoldást törvénytelennek tartotta, ezért nem próbált ezen a módon pénzt szerezni a megyei szervezet finanszírozásához.

Zuschlagtól kapott pénzt

A tanú beszámolt arról, hogy a következő országos gyűlésen "Ujhelyi István, nem minden indulattól mentesen" azt mondta neki, Tolna megyében már működik egy egyesület - az Y-Generáció Egyesület-, amelyet éppen azért működtetnek, hogy pályázati pénzhez jusson a Fibisz. Miután Balázs elmondása szerint erre nem volt hajlandó, azt tapasztalta, hogy "megfagyott körülötte a levegő, nem szeretett személy lett a Fibiszen belül".

A Tolna megyei Fibisz szervezésében gyorsulási versenyeket rendeztek, ezeken a rendezvényeken 3-5 ezer néző, köztük sok fiatal vett részt. A tanú ezek megrendezéséhez Ujhelyi Istvántól kért támogatást, aki erre Zuschlag Jánoshoz irányította, aki akkor a Fibisz alelnöke volt. Vallomása szerint a tanú úgy értelmezte, hogy Zuschlag magánszemélyként ad pénzt a versenyhez, amelyet Fibisz- rendezvényként hirdettek meg. Zuschlag János két alkalommal adott 50 ezer forintot és a 2003-as őszi rendezvényen az akkor még országgyűlési képviselő adta át a díjakat is.

"Zuschlag János mondta nekem, hogy Őri Andrást (az ügy negyedrendű vádlottja) hívjam fel, aki a bankszámlámra átutalta a pénzt" - mondta a tanú, aki állította, csak utólag szembesült azzal, hogy ezek a pénzek egyesületi bankszámlákról érkeztek.

A bizonyítási eljárás tervezete szerint Ujhelyi István tanúkihallgatása június 23-án lesz.

Ujhelyi visszautasította a tanú állításait

"Ahogy korábban az ügyészségnek is elmondtam, visszautasítom a tanú állításait" - reagált Ujhelyi István csütörtökön az [origo] kérdésére. Mint mondta, már annak idején is rossz viszonyban volt a tanúval, ezért annak vallomását politikai ízű támadásnak tartja.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.