Hétfőn megválaszthatja a parlament az új főbírót

Vágólapra másolva!
Az új főbíró személyéről hétfőn határoz az Országgyűlés. A Népszabadság szerint a Fidesz igent mond Baka Andrásra, és ezúttal valószínűleg az MSZP is támogatni fogja az államfő jelöltjét.
Vágólapra másolva!

Hétfőn szavaz a parlament az új főbíró személyéről - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság szerdai ülése után.

A Legfelsőbb Bíróság legutóbbi elnökének, Lomnici Zoltánnak a mandátuma 2008 júniusában lejárt. Azóta két személyt jelölt Sólyom László köztársasági elnök. Először Baka Andrást, a strasbourgi Európai Jogok Emberi Bíróságának korábbi magyar bíráját, aki azonban 2008 májusában nem kapta meg a szükséges kétharmados parlamenti támogatást. Sólyom ezután kétszer is jelölte Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét, ám a jelölt sem decemberben, sem márciusban nem kapott kétharmados támogatást.

A Népszabadság szerint a kormányoldalon attól tartanak, hogy a Fidesz esetleg nem támogatja a most már az MSZP számára is elfogadható Baka Andrást, hanem inkább a kivárásra játszik. A lap szerint ennek oka lehet, hogy az ellenzéknek a következő választáson esélye van a kétharmados parlamenti többség megszerzésére is, így maguk is kereshetnének új jelöltet.

Az ellenzéki oldalon pedig azért gyanakodnak, mert nem tudják, hogy az MSZP miért változtatta meg az álláspontját. Bakát ugyanis tavaly, amikor az államfő először jelölte, több szempontból is alkalmatlannak találták. A Népszabadság szerint a kormánypárti képviselők most Baka megválasztását tartják a kisebbik rossznak, hiszen jövőre az új főbíró megválasztásához esetleg nem lenne szükség az ő szavazataikra.

A Fidesz végül valószínűleg igent mond Bakára, és - a korábbi lelkiismereti szavazás helyett - várhatóan a szocialista képviselőcsoport is a támogatja - írja a Népszabadság.