Ezrek maradtak áram nélkül a vihar miatt

Vágólapra másolva!
A vihar miatt három és fél ezer fogyasztó maradt áram nélkül Észak-Dunántúlon - közölte az E.ON áramszolgáltató cég. A társaság azt ígéri, hogy még este helyreáll a szolgáltatás. Az M3-as autópályán egy pótkocsit borított fel a szél.
Vágólapra másolva!

Három és fél ezer fogyasztó maradt áram nélkül Győrött és a közeli falvakban, illetve Tatán a vihar okozta üzemzavarok miatt - közölte az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. kommunikációs munkatársa az MTI-vel csütörtökön.

Győrött és a környékbeli községekben 1500 fogyasztót, Tatán pedig kétezer lakossági ügyfelet érintenek a középfeszültségű hálózatokban keletkezett üzemzavarok. A viharos szél fákat döntött a vezetékekre - mondta Egyházi Nikoletta.

Összesen hat középfeszültségű hálózaton okoztak vezetékszakadást a kidőlt fák. Az E.ON munkatársai dolgoznak az üzemzavarok elhárításán. A cég ígérete szerint még az este helyreáll az áramszolgáltatás.

A Heves megyei Füzesabony határában, az M3-as autópályánt egy kisteherautó ponyvás pótkocsiját borította fel egy széllökés. Senki nem sérült meg. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: a Budapest felé haladó jármű pótkocsija felborult a nagy szélben. Fodorné Parrák Nóra hozzátette, hogy a járművet az arra haladó autósok állították talpra ismét.