"Nehogy már anyámmal beszéljem meg" - diákok a felvilágosításról

Vágólapra másolva!
Milyen gumit kell venni, lehet-e túl sokszor csinálni, mi történik a szűzhártyával nőgyógyászati vizsgálat közben? - kérdések, amelyekre középiskolás diákok szeretnének választ kapni az iskolai szexuális felvilágosító órákon. Egy felmérés szerint a fiatalok 97 százaléka elégedetlen a felvilágosítással, pedig akad olyan budapesti szakképző, ahol a lányok nagy része már túl van az első abortuszán. Az [origo] tizenéves iskolásokat kérdezett szexről, praktikus tudnivalókról.
Vágólapra másolva!

Közelebb kerülnek egymáshoz, sétálnak, nézik a csillagokat, "és a hapsi megpróbálja elhitetni, hogy nem csak arra megy" - a jó nevű budapesti egyházi gimnázium osztályfőnöki óráján azt próbálták összeszedni a kilencedikes (14-15 éves) tanulók, hogy mi történik egy randin.

Visszahúzódó fiú és nyüzsgő lány, rendszeresen késő, hanyag udvarló, elhagyás-visszafogadás, ismerkedés a strandon - ezeken a helyzeteken kellett elgondolkodniuk a gyerekeknek. A laza, beszélgetős randiórán a gyerekek szóba hozták a "fiúk csak arra mennek" témát is. A kérdés megosztotta őket, de abban teljes egyetértés volt, hogy csak a lányokon múlik, ha nem minden randi "azzal" végződik. "A lányok alapvetően úgy állnak hozzá, hogy minden fiú ezt akarja, és ha rájönnek, hogy mégse, akkor lesznek szerelmesek" - mondott találó definíciót a szerelemre az egyik lány.

"Csak jobban kívánják egymást"

"18 év alatt ne feküdj le senkivel, mindig ez a vége" - legyintettek az egyházi gimnázium diákjai - három lány és egy fiú - akikkel a randióra után ültünk le beszélgetni. A tiltás szerintük nem használ: "ha eltiltják a szerelmeseket, csak jobban kívánják egymást" . Négyük közül csak egy lány állítja, hogy megvárja a szexszel a házasságot. "A dédnagymama 16 évesen ment férjhez, más világ volt" - vetette ellen osztálytársnője. Ő több mint egy éve jár a barátjával, még nem feküdtek le egymással, de "legfeljebb még egy évig" akar várni. A kilencedikesek tudnak nem egy évfolyamtársukról, aki már nem szűz, bár a népszerűségben szerintük ez nem oszt, nem szoroz: "menő csajok" is vannak, akik szüzek.

Az iskolai felvilágosítással elégedetlenek, szerintük a tanárok többsége tabuként kezeli a témát, és aki általánosban már átesett a felvilágosításon, lesújtó véleménnyel van a hallottakról: "csak annyit mondanak, hogy használjunk gumit." Így aztán szülőket, barátokat kérdeznek, ha tudni akarnak valamit, az interneten keresgélnek. "Normális fiú vagyok, én azért szoktam pornót is nézni" - mondta egyikük. Örülnének neki, ha a gimnáziumban is lenne felvilágosító órájuk, és azt szeretnék, hogy azt ne tanár, hanem külsős előadó tartsa. "A tanár is cikinek érzi, mi sem kérdezünk olyan nyíltan, és utána lehet, hogy töriórán másként néz ránk" - mondták. Azt is szívesen vennék, ha az órának lenne gyakorlatias a része: az előadó szemléltethetné, hogyan kell helyesen felhúzni az óvszert - mondjuk egy banánon.

Nem vesznek fel zoknit

A helyes óvszerhasználat elmagyarázásánál komolyabb gondjai vannak a védőnőnek abban a nyolcadik kerületi szakképző iskolában, ahol hátrányos helyzetű fiatalokat próbálnak a munkaerőpiacra segíteni. Neki azt kell megértetnie a tanulókkal, ami a gimnazisták számára nyilvánvaló: a védekezést nem szabad elbliccelni. Ő nem fog felvenni zoknit - gyakran ennyivel intézik el az iskolában a fiúk a védekezésre vonatkozó intelmeket, és sok lány túl van már az első terhességmegszakításán. Előfordult, hogy az iskola vette meg egy lánynak a 72 órás sürgősségi tablettát, hogy legalább az abortuszt elkerülhesse - mondta a védőnő, miközben elkísértük egy kilencedikes osztály egészségtanórájára.

A hatodik órára már nem sokan maradtak az osztályból, csak öt-hat, padon ücsörgő, szotyizó diák volt kíváncsi az órára, ahol a szexszel kapcsolatos kérdéseiket tehették fel. "Miért, hát fiatalok vagyunk, hetven évesen már ott fogunk ülni a tévé előtt, mint a verebek" - vont vállat az órán egy fekete pólós fiú arra, hogy nem viszi-e túlzásba a csajozást. A csoport egyik lány tanulója azonban büszke rá, hogy még szűz. A szülei kötelezték rá, hogy nőgyógyász bizonyítsa ezt, a lány most a szüzességét igazoló orvosi papírt magával hordja a táskájában, elő is vette, hogy megmutassa a védőnőnek.

Akiket viszont nem tart vissza a szülői szigor, azokat az órákra rendszeresen elvitt, nemi úton terjedő fertőzéseket ábrázoló képek sem győzik meg. "Fúj, gusztustalanok, nem vagyok rá kíváncsi" - mondta a képekről az egyik diák. "Ha valamit tudni akarok, megkérdezem az osztályban, nem szégyenlem, ha kinevetnek. Majd az iskola előtt találkozunk" - jelentette ki egy nagyhangú fiú az [origo]-nak, de a kérdezgetés lehetőségére sem mindenki vevő. Van, aki az iskolán kívül sem kérdezne senkit a szexről. "Magamban elrendezem. Nehogy már anyámmal beszéljem meg" - söpörte le egy fiú a felvilágosítás-témát.

"Erre tetszik gondolni?"

"Drogfelvilágosítás biztos volt, legalább kétszer, de szexuális... az még nem volt egyszer sem" - mondta egy budapesti - többek közt informatikára specializálódott - szakközépiskola, egyik diákja, egy feltűnően komoly fiú, aki akkor is csalódott, amikor a szüleinél próbálkozott. "Amikor volt barátnőm, és ugye esedékes volt, megkértem őket, hogy beszélgessünk. Aztán ki voltam nevetve, hogy úgyis megtudom majd. Vázlatos választ kaptam csak" - panaszolta.

Szerinte már csak azért is hasznos lenne a felvilágosítás, mert "az iskola fele már ilyen-olyan szexuális kapcsolaton túl van", kitörő örömmel fogadták azt is, amikor néhány diákönkormányzatos felvetette az iskolai óvszerautomata ötletét. Ő maga azonban nincs túl jó véleménnyel kortársai hozzáállásáról. "Szerintem az én koromban a mostani ifjúság egyre könnyebben megy bele szexuális kapcsolatba, és egyre inkább nem érzi a súlyát" - nyugtázta szomorúan, aztán elmondta, hogy nemrég rossz tapasztalatokat szerzett barátnője miatt, akivel szakítottak. "Lehet, hogy te azt érzed, hogy fontos, de közel sem biztos." A felvilágosítást a gimnazistákkal szemben ő inkább a tanáraitól fogadná szívesen, mert a tanárokat már ismerik, megbíznak bennük, jobban együtt tudnak működni.

Két iskolatársa szerencsésebb helyzetben volt a felvilágosítással. Biológiaórán találkoztak a témával, és jó tapasztalatokat szereztek. A tanárok szerintük nem voltak prűdek, lehetett kérdezni, viccelődni is. Egyikük tanára arra is lazán reagált, amikor az osztályban valaki előhúzott egy pornóújságot és megkérdezte: "Erre tetszik gondolni?"

A szakközépiskolába nemrég került fiatal védőnő tervezi, hogy felvilágosító órákat tartson a tanulóknak. Másik munkahelyén, egy általános iskolában évek óta tart ilyen foglalkozásokat. Ha rajta múlna, beépítené a felvilágosítást a tantervbe, mert bár a szülők és a pedagógusok is "elkezdtek lazulni", Magyarországon szerinte a többség még mindig nem tart ott, hogy beszéljen ilyen dolgokról. "Prűdség ez szerintem."

Minitesztünk eredményei

Gyakorlatias kérdésekkel is teszteltük a három iskolában azokat a diákokat, akik vállalkoztak erre. A legjobban az óvszerhasználattal kapcsolatos kérdések mentek. Mindenki tudta, hogy az óvszert használat után becsomagolva a kukába, és nem a vécébe kell dobni, és az a kérdés sem okozott gondot, hogy mi a teendő, ha elszakad a gumi. A sürgősségi fogamzásgátlás lehetőségét ismerték, de abban már volt bizonytalanság, hogy mennyi ideig lehet esemény utáni tablettához nyúlni. Ráadásul a készítmény áráról tévhitek is terjednek, van, aki jócskán túlbecsüli azt.

Csupa jó választ kaptunk arra, hogy terjedhet-e a HIV vírus orális szexszel, de a legtöbb fejtörést is egy szexuális úton terjedő betegségre vonatkozó kérdés okozta. A HPV rövidítést névről szinte senki sem tudta beazonosítani, bár a méhnyakrák kialakulásában szerepet játszó vírusról többen hallottak már.

Nagyon kevesen tudták azt is, hogy milyen öltözékben célszerű a lányoknak nőgyógyászhoz menni. Egy szakközépiskolás fiúnak és egy szakképzős lánynak jutott csak eszébe, hogy szoknyát érdemes felvenni, mert így az alsónemű kötelező levétele után nem kell a felsőt húzogatva feszengeni az orvos előtt beszélgetés közben.

Tesztkérdéseink mindegyikére csak egyetlen diák felelt hibátlanul és teljesen pontosan: a szakközépiskola egyik tanulója, akit pedig személyesen a fogamzásgátlásra vonatkozó kérdések nem érintenek, mivel meleg - osztálytársai és néhány tanára előtt is vállaltan.