Vágólapra másolva!
A budapesti rendőrség már nyomoz az európai parlamenti választás rendjének megzavarása miatt. Eddig három feljelentés érkezett, az automata telefonhívások miatt azonban még senki nem tett feljelentést.
Vágólapra másolva!

Eddig három feljelentés érkezett az európai parlamenti (EP) választások miatt a rendőrséghez - mondta az MTI-nek Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Két politikai párt és egy magánszemély tett feljelentést. Az egyik ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt már elkezdett nyomozni ismeretlen tettes ellen. A szavazásra buzdító automata telefonhívásokról ugyanakkor eddig még nem érkezett meg az Országos Választási Bizottság feljelentése - mondta Makula György.

Vasárnap, az EP-választások napján az Országos Választási Bizottság, a Fidesz, az MSZP és a Jobbik is bejelentette, hogy feljelentést tesz, mert a kampánycsend idején automata telefonhívásokkal próbáltak szavazásra buzdítani választókat. Az OVB mindegyik bejelentésről megállapította a kampánycsendsértést.