Szombaton újra tüntetnek a pécsi roma gimnázium diákjai

Vágólapra másolva!
Szombaton újabb megmozdulásra készülnek a pécsi Gandhi Gimnázium tanulói, akik azt nehezményezik, hogy leváltották az iskola korábbi igazgatóját. A gimnázium ötven tanulója kedden ülősztrájkot tartott. A romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szerint a demokrácia határait súrolja az új igazgató kinevezése.
Vágólapra másolva!

Újabb megmozdulásra készülnek a pécsi Gandhi Gimnázium tanulói. Az intézmény közel félszáz tanulója kedden ülősztrájkkal tiltakozott a jelenlegi igazgató távozása és az új vezető kinevezése ellen. Szombat délelőttre pedig újabb megmozdulást terveznek a diákok, akikhez ezúttal az iskola több volt tanulója is csatlakozik.

Az iskola működését több évnyi átmeneti vezetés után január óta új kuratórium ellenőrzi. A testület új pályázatot írt ki az igazgatói posztra, és az intézményt 10 éve irányító Csovcsics Erika helyett Gidáné Orsós Erzsébetet választotta meg az iskola vezetőjének.

A kuratórium elnöke azt mondta: a törvényekhez ragaszkodva választottak új igazgatót, mert az eddigi vezetőnek nem volt meg a kellő iskolai végzettsége. Bogdán Norbert, a tiltakozó diákok szószólója az MTI-nek azt mondta: az igazgatóválasztás nem volt demokratikus. A dolgozók nagy része a volt igazgatót támogatta - közölte Bogdán, aki szerint elképzelhető, hogy a döntés már a választás előtt megszületett.