Csak hat EP-listavezető vitázott

Vágólapra másolva!
Több napos huzavona után mégis volt nyilvános vita az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetői között, bár azon csak hatan vettek részt: a Fidesz nem is akart elmenni, az MCF Roma Összefogás listavezetője pedig nem ért oda időben. A vitát Bokros Lajos, az MDF listavezetője kezdeményezte.
Vágólapra másolva!

Mégis megtartották pénteken az EP-listavezetők vitáját, amelyen a nyolcból hét párt képviselője ígérte biztosra a részvételét, de végül csak csak hatan vitáztak: Schmitt Pál, a Fidesz listavezetője nem is akart elmenni, Kis Zsolt, az MCF Roma Összefogás jelöltje pedig egy rendezvény miatt nem ért oda időben. A vita megtartása az utolsó pillanatig bizonytalan volt, az MSZP és a Fidesz sem ígérte biztosra részvételét.

Egy fővárosi rendezvényközpontban végül péntek délben kezdődött a vita, amely nem sokkal egy óra után véget is ért. Korábban a Magyar Televízió (MTV) is megpróbált megszervezni egy tévévitát szerdára, de a pártok ellenállásán ez megbukott. A Fidesz közvetlenül ezt megelőzően a nem megfelelő feltételekre hivatkozva lemondta a részvételt - bár a feltételek egyeztetésében még részt vettek-, majd az MTV szerint az MSZP tett fel további kérdéseket a vitáról.

Mi a tét?

Ezen az európai parlamenti választáson a magyar dolgozó dönthet arról, be akar-e szállni a politikába vagy úszik tovább az árral - mondta a választás tétjéről Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke és EP-listavezetője. Szerinte a terhekből a legtöbb a munkásnak jut, az ő munkahelyét veszélyeztetik, június 7-én azonban ott a lehetőség, hogy ezek az emberek végre beleszóljanak a politikába.

Az SZDSZ európai megoldása az egyre mélyülő társadalmi válságra a gyűlölködés visszaszorítására - mondta Szent-Iványi István, az SZDSZ listavezetője. A jelenleg is EP-képviselő Szent-Iványi szerint akik az SZDSZ-re szavaznak, a társadalmi béke, a humanizmus, a tolerancia, egymás megbecsülése és egy európai Magyarország mellett teszik le voksukat.

Nagyon fontos, hogy elmenjen szavazni, aki nem olyan Magyarországot szeretne, amit az indulatok uralnak, hanem olyat, ahol európai politizálás folyik - mondta Göncz Kinga, az MSZP listavezetője, aki szerint a kampányidőszakban nagyon sokfajta indulat jelent meg, indulatokkal pedig mindig lehet mozgósítani az embereket. Göncz szerint egészen más legitimációval kerülnek ki a képviselők, ha komoly lesz a részvételi arány június 7-én.

Magyarország lehetőségei ezer szállal összefüggnek az Európai Unió lehetőségeivel - jelentette ki Bokros Lajos, az MDF listavezetője. Szerinte Magyarország nemcsak az unióhoz, de a visegrádi országokhoz képest is leszakadt. A felzárkózáshoz pedig reformok kritikus tömegére van szükség mind Európában, mind pedig Magyarországon. Példaként azt mondta, az unión belül közös fellépésre van szükség az energiapolitika területén.

A Jobbik listavezetője, Morvai Krisztina azt mondta, a választás tétje, hogy a magyarok palesztin sorsra jutnak-e, és tovább folytatódik-e az ország gyarmatosítása. Morvai szerint Jobbik azt vallja, hogy Magyarország a magyaroké, és ezért úgy vélik, a magyar termőföldnek magyar kézben kell maradnia 2011 után is. "Meg akarjuk védeni a magyar piacokat különösen a külföldi élelmiszertől" - mondta.

Szabó Tímea, az LMP-Humanista Párt listavezetője szerint a választás egyik tétje, hogy képesek vagyunk-e megújítani a hazai politikát. Húsz évvel a rendszerváltás után el kell gondolkozni azon, hogyan válaszolunk a 21. század kihívásaira - mondta Szabó, aki szerint a Lehet Más a Politika é a Humanista Párt egy olyan erő, aminek a mondanivalóját nem a pillanatnyi taktikai játszmák határozzák meg.