Lemondtak Pécs szocialista alpolgármesterei

Vágólapra másolva!
Lemondott Pécs két másik MSZP-s alpolgármestere is. A fideszes Páva Zsolt polgármesterré választása után jelentette be, azt szeretné, hogy a három MSZP-s alpolgármester helyett, egy fideszes és egy szocialista helyettese legyen. A három szocialista politikus azért mondott le, mert egyikük se volt Páva számára elfogadható.
Vágólapra másolva!

Tóth Bertalant követve Pécs másik két szocialista alpolgármestere is távozik posztjáról, helyettük az MSZP egy új alpolgármestert jelöl - erről döntött kedden este a párt városi elnöksége és a közgyűlési frakció. Tóth Bertalan még május 28-án mondott le.

"Meixner András és Gonda Tibor tudomásul vették a határozatot, és benyújtják lemondásukat. Az MSZP Kunszt Márta képviselőt, a Pécsi Tudományegyetem oktatóját jelöli alpolgármesternek" - mondta az MTI-nek Tóth Bertalan, az MSZP városi elnöke.

A fideszes Páva Zsolt polgármesterré választását követő harmadik napon, május 13-án megvonta a három alpolgármester hatásköreit. A politikus a választás eredményére, illetve takarékossági okokra hivatkozva két alpolgármesteri posztra tett javaslatot. Az egyiket egy fideszes, a másikat szocialista képviselő tölti majd be.

Tóth elmondta: azért mondott le mind a három, MSZP-s alpolgármester, mert Páva nyilvánvalóvá tette, a hivatalban lévők egyikében sem gondolkodik. Az MSZP ezért döntött úgy, hogy új alpolgármestert jelölnek.

Amikor Páva Zsolt május 10-én megnyerte az időközi polgármester-választást, úgy tűnt, a Fidesz kisebbségben lesz a városi közgyűlésben. Az MSZP-SZDSZ többsége azonban május 18-án megszűnt, miután a testület két szocialista és egy volt szocialista tagja bejelentette, új frakciót alakított. Lépésüket azzal indokolták, hogy a választók akaratának megfelelően segítséget akarnak nyújtani a szavazatok mintegy 65 százalékát megszerző Páva Zsolt programjához.