Országszerte a frontokon elesett hősökre emlékeznek

Vágólapra másolva!
A Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmával megemlékezéseket és koszorúzásokat tartanak szerte az országban vasárnap. Budapesten az Új Köztemetőben és a Hősök terén, Székesfehérváron, Nyíregyházán és a főbb emlékhelyeken lesz ünnepség.
Vágólapra másolva!

Vasárnap országszerte megemlékezéseket tartanak a Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmából, amelyet 1925 óta május utolsó vasárnapján tartanak. Ezen a napon megemlékezések, koszorúzások lesznek az ország több pontján, így tisztelegve azok előtt a magyar katonák előtt, akik az Árpád-kortól kezdve az 1848-49-es szabadságharc, az első és a második világháború, valamint az 1956-os forradalom idején és egészen napjainkig megvédték és védik az országot a külső ellenségtől.

Az Országgyűlés 2001-ben iktatta törvénybe a Magyar Hősök Emlékünnepét. 1925 és 1944 között nemzeti ünnep volt ez nap, ám a II. világháború után politikai üzenete és eszmeisége miatt tilalommal sújtották.

Budapesten vasárnap délelőtt a Honvédelmi Minisztérium valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság rendez koszorúzást a Rákoskeresztúri Újköztemetőben a Magyar Katonahősök Emlékművénél, illetve Hősök terén, ahol ünnepi beszédet mond Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

Székesfehérváron az önkormányzat, a Székesfehérvári Egyházmegye és az Összhaderőnemi Parancsnokság közös koszorúzást tart. Nyíregyházán szintén koszorúzási ünnepség és megemlékezés lesz a helyi Hősök-, illetve Északi-temetőben.

További megemlékezések és ünnepi szentmisék lesznek Miskolcon, Kaposváron, Egerben és Pákozdon.