Egykori állambiztonságis lett Hunvald utódja

Vágólapra másolva!
Az állambiztonsági szolgálatoknak dolgozott a rendszerváltás előtt Kivágó Iván Györgyné, aki Hunvald György helyét veheti át a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójában. Kivágóné az [origo]-nak azt mondta, egy időben a vámügyekkel és a határőrizettel kapcsolatos állambiztonsági területen tevékenykedett, de azt állította, senkinek nem ártott.
Vágólapra másolva!

A pártállami titkosszolgálat kötelékében dolgozott Kivágó Iván Györgyné, aki Hunvald György helyét veheti át a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójában - írta a hétfői Magyar Nemzet. A politikust, aki Soroksár alpolgármestere, hétfőn delegálta az MSZP budapesti párttanácsa a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójába.

Kivágóné az [origo]-nak azt mondta, 1991-ben jött el az állambiztonságtól, ahol kezdetben irodistaként, később két főiskolát elvégezve más - titoktartási kötelezettségére hivatkozva nem részletezett - munkakörökben dolgozott. Annyit árult el, hogy egy időben a vámügyekkel és a határőrizettel kapcsolatos állambiztonsági területen tevékenykedett.

Azt állította, hogy senkinek soha nem ártott. A politikus szerint, amikor képviselőnek jelöltette magát már nyilatkozott arról, hogy a rendszerváltás előtt a Belügyminisztérium állományában dolgozott. Tíz éve alpolgármester, háromszor került be a soroksári képviselőtestületbe, de az emberek nem törődtek ezzel - mondta az [origo]-nak.

Hunvald György február 12-e óta van előzetes letartóztatásban hétrendbeli csalás és kétrendbeli csalás kísérletének gyanújával. A VII. kerületi polgármestert azzal gyanúsítják, hogy ismerősöknek, rokonoknak utalt ki kedvezményesen lakásokat, illetve több kerületi ingatlant törvénytelenül becsültek fel, mielőtt külföldi befektetőknek értékesítették volna. Az erzsébetvárosi önkormányzatot az ingatlanügyletekkel 970 millió forintos kár érte a főügyészség szerint. Hunvald képviselői mandátumáról április 24-én mondott le.