Örökbe lehet fogadni a Kossuth téri libákat

Vágólapra másolva!
Örökbe lehet fogadni a két hete a Kossuth téren szabadon engedett libákat. A több tucat liba eddig az Illatos úti ebrendészeti telepen várta, hogy döntsenek a sorsáról. Az állatokat csak menhelyekre vihetik, és nem szabad őket megenni - közölte a Fővárosi Közterület-felügyelet.
Vágólapra másolva!

Elszállíthatják az állatmenhelyek munkatársai az Illatos úti ebrendészeti telepen őrzött libákat - közölte a Fővárosi Közterület-felügyelet. A több tucat állatot két hete engedték szabadon a Kossuth téren a Bajnai Gordon miniszterelnökké választása ellen tiltakozó Magyar Gárda tagjai. A téren kóborló libákat befogták, és az Illatos úti telepre szállították. Eddig bizonytalan volt a sorsuk, bár naponta többen is jelentkeztek, hogy örökbe fogadnák az állatokat. (Erről korábbi cikkünkben olvashat bővebben.)

A libák örökbe adhatóságára rábólintott az illetékes mezőgazdasági szakigazgatási hivatal és az állatvédelmi hatóság - közölte Janocsek Ferenc, a Fővárosi Közterület-felügyelet szóvivője. A libákat a menhellyel rendelkező bejegyzett állatvédő szervezetek vihetik el a telepről. Erre azonban mindössze három napjuk van, a libák csak április 30-áig maradhatnak az Illatos úton.

A libákat "kedvtelésből tartott díszállatként" kell elhelyezni a menhelyeken. Az állatvédőknek arról is nyilatkozniuk kell, hogy "az állatok sem emberi fogyasztásra, sem takarmányozási célra történő felhasználásra nem kerülnek, ezért csak menhellyel rendelkező állatvédő szervezetek jelentkezését várjuk" - olvasható a közterület-felügyelők közleményében. Ha túl sok lenne a jelentkező a libákért, sorsolással döntenek köztük.