Vágólapra másolva!
Már ötvenmillió forint jár annak a nyomravezetőnek, aki segít elkapni a romák elleni erőszakos támadások elkövetőit. A rendőrség szerint a megemelt összeg már kellő motíváció lehet.
Vágólapra másolva!

Ötvenmillió forintra emeli a romák elleni, halálos áldozatokkal járó fegyveres támadások nyomravezetői díját Bencze József országos rendőrfőkapitány. A szombati fővárosi rendőrnapon a rendőrfőkapitány elmondta: a nagycsécsi, a tatárszentgyörgyi és a tiszalöki bűncselekmények összefüggnek, azonos az elkövetői kör, ezért a korábban kitűzött 10-10 millió forintos nyomravezetői díjat egységesíti, és 50 millió forintra emeli. Nagycsécsen két embert, Tatárszentgyörgyön egy apát és ötéves kisfiát öltek meg ismeretlenek, legutóbb, szerdán éjjel pedig Tiszalökön lőttek agyon egy szintén roma származású embert.

A romák elleni támadásokat egy 70 fős nyomozócsoport a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetésével vizsgálja. Az országos főkapitány szerint a profilalkotásban nagy segítséget kaptak külföldi szakemberektől, így kirajzolódott, hogy az elkövetői kör kikből állhat. Bencze József szerint az 50 millió forintos nyomravezetői díj már kellő motiváció lehet, hogy a csoport eddig mélyen hallgató tagjai, vagy információval rendelkezők bejelentést tegyenek a rendőrségen.

A rendőrfőkapitány arról is beszélt: megérti, hogy a faluvégi telepeken a romák félelemben élnek, de óva intett attól, hogy a romák saját szakállukra nyomozásba, esetenként önbíráskodásba kezdjenek. Bízzanak a rendőrségben, amely mindent megtesz a felderítés érdekében - tette hozzá. Szerinte nagyobb biztonságban lehetnek az emberek, ha az utcákban kialakítják, kijavítják a közvilágítást, és a térfigyelő kamera-rendszer kiépítése is célszerű lehet. Az is szolgálná a bűnmegelőzést, ha minél több roma lépne be a polgárőrség állományába, amelyre a szervezet is nyitott - mondta.