Gyorsított eljárásban pótolják Hunvaldot

Vágólapra másolva!
Megtalálták Hunvald György utódját a szocialisták: a mandátumáról lemondott politikus helyét Kivágó Iván Györgyné veszi át a Fővárosi Közgyűlésben.
Vágólapra másolva!

Az MSZP budapesti elnöksége egyhangúan Kivágó Iván Györgyné, XXIII. kerületi alpolgármestert javasolta a döntésre jogosult budapesti párttanácsnak - közölte Molnár Zsolt, az MSZP ügyvezető budapesti alelnöke. A testület ülését hétfőre hívták össze, ahol titkos szavazással hozzák meg a formális döntést. A párttanács, az elnökség és a kerületi vezetőkkel való pénteki, szombati telefonos egyeztetés, kvázi döntés alapján azonban már szombaton eljuttatják a Fővárosi Választási Bizottsághoz a döntésüket. Erre a rendkívül szoros határidők miatt van szükség, mivel csak így érhető el, hogy már a jövő héten csütörtökön elfogadják Budapest költségvetését.

A főváros főjegyzője, Tiba Zsolt úgy véli, ha a szocialisták még szombaton döntenek az új fővárosi képviselőről, úgy vasárnapra kezdeményezni lehetne a Fővárosi Választási Bizottság összehívását. A bizottság mandátumkiadásról szóló döntése elleni háromnapos jogorvoslati határidő így szerdán délután 4 órakor járna le. Amennyiben nem lesz fellebbezés, akkor a mandátumot még szerdán délután kiadhatnák, csütörtökön pedig letehetné esküjét az új képviselő.

A telefonos véleménynyilvánításról és annak utólagos formális titkos szavazási megerősítéséről egyeztettek Bárándy Gergellyel, a párt országos elnökségének jogász tagjával és Csaplárosné Katkó Évával, a budapesti etikai-egyeztető bizottság jogászelnökével. Ez alapján döntöttek arról, hogy a budapesti MSZP hétvégén benyújtja a Kivágó Iván Györgynéről szóló döntését a választási bizottsághoz. Az alelnök szerint, ha a hétfői titkos szavazás eredménye netán más lenne, akkor új jelölés és szavazás lesz. Ennek ismeretében vállalta a képviselőséget, a választási bizottsághoz fordulást Kivágó Iván Györgyné.