Hiszékeny magyarokra utazott a román jós

Vágólapra másolva!
Rontástól szerettek volna megszabadulni, ehelyett milliókkat, esetleg némi aranyat vagy éppen összekuporgatott terményeiket vesztették el azok, akik egy román jósnőbe vetették bizalmukat. A rendőrség csalás miatt nyomoz a 18 éves Malvina ellen, aki visszatért Romániába.
Vágólapra másolva!

Csalás miatt nyomoz a győri rendőrség egy 18 éves román lány, Malvina ellen. A rendőrség szerint a nő jóslás címén eddig közel tízmillió forintot húzott ki hiszékeny emberekből. Malvina a Kisalföldnek korábban adott egy videóinterjút, amelyben azt mondta, már 13 éves kora óta űzi a kártyavetés mesterségét. Képességét állítólag anyjától örökölte.

A sértetteket egy apróhirdetés vezette Malvinához. A nő ebben azt írja, hogy "csak ő tudja levenni az átkokat, rontásokat" másokról. A közepes magyarsággal megírt hirdetésben büszkén állítja, hogy az "I. helyet nyerte Görögországban a fehérmágiával dolgozó jósnők tálálkozóján" (Erről lásd keretes írásunkat.)

Malvina hamis ígéretekkel csapta be az embereket, és ezzel okozott milliós kárt a sértetteknek - mondta Reinhoffer Csaba alezredes, bűnügyi osztályvezető kedden a győri rendőrkapitányságon tartott sajtótájékoztatón. Több százezer forintos összegeket csalt ki azzal az ígérettel, hogy leveszi róluk a rontást, és ezzel megszakítja sorozatos balszerencséjüket. Egyúttal meg is fenyegette ügyfeleit, ha nem fizetnek, még nagyobb bajba keverednek.

Arannyal, liszttel és cukorral is lehetett fizetni

Rátkai Károly alezredes az [origo]-nak szerdán azt mondta, hogy körülbelül két hónappal ezelőtt kezdtek el foglalkozni az üggyel, ekkor jelentkezett egy károsult házaspár. Az első család, amelyik feljelentést tett a rendőrségen, közel egymillió forintot fizetett ki Malvinának. Az ügy részleteiről Rátkai az MTI-nek azt mondta: a házaspár összesen 900 ezer forint banki kölcsönt vett fel és adott át a jósnőnek a különféle misztikus szertartások ellenértékeként. Ezután Malvina felajánlotta, hogy védelmező amulettet készít nekik, de ehhez 80 grammnál több aranyra van szüksége. Mivel aranyat nem tudtak neki adni, megelégedett 9 kiló sajttal, ugyanennyi liszttel és cukorral, majd átadta a talizmánt. Később ő hívta fel a családot, és jelezte: ha nem fizetnek újabb félmilliót, a legkisebbik lányukra jön a rontás. Az anya ekkor törte szét az amulettet, amely egy viaszba ágyazott egyforintost tartalmazott.

A rendőrségen eddig nyolc sértett jelentkezett: a károsultak között nincsenek életkorbeli hasonlóságok és közel ugyanannyi köztük a férfi mint a nő. Amikor a Malvinánál ügyfélként megjelent rendőrök megkezdték a házkutatást, éppen egy egyetemista fiú érkezett, aki a barátnője miatt érzett bánatában kereste fel a nőt.

Többször jött a rontás

Malvina első alkalommal általában ötezer forintot kért, majd különböző trükkökkel emelte a tétet. "Az első alkalommal felméri, hogy kivel áll szemben, megállapítja mennyire hiszékeny az illető és kipuhatolja, miben lehet megfogni. Mindenkitől elkéri a telefonszámát, és pár hónap múlva visszahívja, például azzal, hogy nagy rontás van a családon" - vázolta Malvina módszerének egyes lépéseit Rátkai.

Volt, akinél a nő ennél rafináltabb trükköt alkalmazott: az egyik ügyfelének például azt mondta, hogy egy fiatal és egy öreg pár együtt hoztak rá a rontást, amiért 300 ezer forintot fizettek, ezért neki is éppen ugyanennyire van szüksége ahhoz is, hogy megszabadítsa ettől.

A Kisalföld videója Malvinával

Az úgynevezett tyúkos trükköt városiaknál tudta hatékonyan alkalmazni: ennek a lényege, hogy Malvina hozatott egy tyúkot, fejjel lefelé megpörgette, és mivel a tyúknak a fejébe szállt a vér, elájult. Aki ezt nem tudta, azt hitte, Malvina megbabonázta az állatot.

A csalónak nemcsak a győriek dőltek be, az áldozatok között akad zalaegerszegi, keszthelyi, egri is. Rátkai Károly szerint nagyon valószínű, hogy újabb egykori kuncsaftok fognak jelentkezni, ám a szégyenérzet sokakat visszatart: "Az emberek általában félnek, hogy ha ez kiderül, a környezetük kineveti őket. Van például olyan eset, ahol a férj nem tudta, hogy a feleség mire adta a fejét, csak akkor értesült, amikor elfogyott a pénz." Mint mondta, többeket a babona tart vissza abban, hogy a rendőrséghez forduljanak.

A rendőrségnek 8-10 millió forintnyi kárról van tudomása, van olyan egykori kuncsaft, aki több mint 2 és fél milliót hagyott a jósnál.

"Tévedésbe ejtés és tévedésben tartás"

Malvina albérletről albérletre járt nagynénje, egy tolmács és néhány ember társaságában, egy évvel ezelőtt még Keszthelyen dolgozott. A Magyarországon összegyűjtött pénzt két-három havonta hazavitte Dél-Romániába, majd többször visszatért Magyarországra.

A nőt a házkutatás után őrizetbe vették, de mivel az ügyészség nem kezdeményezte előzetes letartóztatását, elengedték. Azóta a rendőrség szerint visszatért Romániába. Rátkai azt mondta, hogy a nyomozás szempontjából mindegy, hogy a nő az országban van-e vagy sem: Malvinát elítélhetik távollétében, vagy az eljárást felajánlhatják a román hatóságoknak. A csalás büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés.

Rátkai szerint ha keresett szolgáltatásra van igény - és valaki mondjuk 5000 forintért jósoltat magának -, nem büntethető a jóslást végző személy: "az olyan, mint amikor valaki a cirkuszért fizet, hogy lásson egy kis hókuszpókuszt. Ez mindaddig mehet, ameddig nincs tévedésbe ejtés és tévedésben tartás. Malvina azonban pszichikailag kényszerít, fenyeget és hagyja, hogy emberek maradjanak tévedésben."