Újabb ügyben lett gyanúsított Kolompár Orbán

Vágólapra másolva!
A vámnyomozók szerint 140 millió forint támogatás felhasználását próbálta fiktív számlákkal igazolni egy, Kolompár Orbán OCÖ-elnök által vezetett civil szervezet. A cigány vezető, akit jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével gyanúsítanak, nem tett vallomást és panasszal élt gyanúsítás ellen.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint fiktív számlákkal igazolta 140 millió forint uniós támogatás felhasználását egy, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, Kolompár Orbán által vezetett civil szervezet - írta szerdán a Népszabadság és a Magyar Nemzet. A lapok szerint Kolompárt jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettével gyanúsítja a Vám- és Pénzügyőrség.

A vámnyomozók tavaly ősz óta vizsgálják több Bács-Kiskun megyei roma szervezetnek az EQUAL-programban igényelt támogatásainak elszámolását. A megyei program gesztora a Kolompár által vezetett Kiskunmajsai Roma Érdek-képviseleti Szervezet volt. A szervezetek 250 millió forintot igényeltek, amelyből 140 millió forintot megkaptak, de az elszámolások közt fiktív számlákat találtak a nyomozók.

Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes vezetője a lapoknak azt mondta, Kolompár a gyanú közlése után nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen. Korábban az ügyészség vádat emelt Kolompár és három társa ellen, mivel a vádhatóság szerint fiktív számlákkal próbálták igazolni egy másik, az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól kapott 7,2 millió forintos támogatás felhasználását.