Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz a három csapásért

Vágólapra másolva!
Aláírásgyűjtéssel próbál nyomást gyakorolni a Fidesz az Országgyűlésre, hogy vegyék napirendre a visszaeső erőszakos bűnözők büntetését szigorító törvényjavaslatukat. Az ellenzéki párt a megszerzett aláírásokkal bizonyítaná, hogy van társadalmi támogatottsága a javaslatnak.
Vágólapra másolva!

A Fidesz aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy bizonyítsa: van társadalmi támogatottsága a három csapás néven megismert törvénymódosító javaslatuknak - jelentette be Lázár János, a párt rendvédelmi munkacsoportjának vezetője szombaton, Budapesten. A Fidesz azt szeretné elérni, hogy az Országgyűlés tűzze napirendre a büntető törvénykönyvhöz benyújtott Fidesz-javaslatot, amelynek célja, hogy az erőszakos bűncselekmények visszaeső elkövetői a jelenleginél szigorúbb büntetést kapjanak. Az Országgyűlés korábban már elutasította a javaslat tárgyalását.

A Fidesz aktivistái már elkezdték háromezer levél kézbesítését a magyar háztartásoknak, amelyben tájékoztatást adnak a kezdeményezésről. Ezután kezdődik az aláírások gyűjtése, amely a tervek szerint egy hónapig tart majd - mondta Lázár János.

A Fidesz a három csapás törvény tervezetét az amerikai úgynevezett "három dobás törvény" (three strikes law) alapján készítette el. Az Egyesült Államokban a 90-es években terjedt el ez a gyakorlat az erőszakos cselekményeket elkövető, visszaeső bűnözőkkel szemben. A szabály értelmében, aki súlyos vagy erőszakos bűncselekményt követ el, és ezt visszaesőként három alkalommal megteszi, azt automatikus életfogytiglani börtönbüntetésre kell ítélni.

Az MSZP szerint a Fidesz kommunikációs hadjáratot indított azért, hogy rendpártinak tűnjön a kormánypárttal szemben. Bárándy Gergely szocialista politikus szerint a szocialisták "szakmailag egy kifejezetten megalapozatlan és rossz javaslatnak" tartják a Fidesz javaslatát, ezért nem vették napirendre. Bárándy szerint az MSZP máshogy szigorítaná az erőszakos bűncselekmények büntetését.

Bárándy az aláírás-gyűjtési akcióra utalva úgy vélte, "ha úgy tesznek fel egy kérdést, hogy szükséges-e, hogy a bűnözőket szigorúbban büntessék, akkor ahhoz a társadalmi támogatást meg lehet szerezni, ez nem nagy kunszt". A Fidesz az emberek bűnözéstől való jogos félelmét populáris módon akarja kihasználni - tette hozzá.