Szonda: Nőtt a bizalom Bajnai programja iránt

Vágólapra másolva!
A Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint két hét alatt 28-ról 35 százalékra nőtt azok aránya, akik bíznak abban, hogy a Bajnai-kormány tevékenysége javítani fog az ország helyzetén - írja a Népszabadság. Bajnai eddig bejelentett intézkedései közül az állami vezetők bércsökkentése a legnépszerűbb, míg a szociális kiadások visszafogását elutasítja a többség.
Vágólapra másolva!

Nőtt a Bajnai Gordon miniszterelnök programjában bizakodók aránya - derül ki a Szonda Ipsos szerdán végzett közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság pénteki száma ismertet. Április 1-jén, mielőtt hivatalosan kormányfővé jelölték volna Bajnait, az emberek 28 százaléka vélte úgy, hogy a Bajnai-kormány tevékenysége javítani fog az ország helyzetén. Szerdán már a telefonon megkérdezett válaszadók 35 százaléka nyilatkozott így. Eközben 25-ről 18 százalékra csökkent azok aránya, akik az ellenkezőjét gondolják, vagyis romlásra számítanak. Változtatlan maradt azok száma, akik nem várnak sem pozitív, sem negatív változást.

A pártpreferenciájukat tekintve bizonytalanok hasonló kérdésekben rendszerint nem szívesen nyilvánítanak markáns véleményt, de a Bajnai-kormány programjára vonatkozó kérdésben nagy arányban - 38 százalékban - mondták, hogy bizakodóak - írja a Népszabadság. A bizonytalanok tábora alkalmasabbnak ítéli az új miniszterelnököt a válság kezelésére, mint Orbán Viktort, a Fidesz elnökét: ötfokú skálán Bajnai 2,8, Orbán 2,4 pontot kapott. A válaszadók összességére azonban az ellenkezője jellemző: összesítésben a Fidesz elnöke 2,8 pontot kapott, míg Bajnai egy kicsivel kevesebbet: 2,7-et.

A Szonda Ipsos felmérésében a megkérdezettek kétharmada vélekedett úgy, hogy Bajnainak van válságkezelő programja. A miniszterelnök első parlamenti beszédében bejelentett intézkedései közül az állami vezetők bércsökkentése a legnépszerűbb: ötfokú skálán 4,4 pontra értékelték. A szociális kiadások visszafogását inkább elutasítással fogadták a válaszadók: az intézkedés 2,4 pontot kapott. Igaz, a többség - 79 százalék - úgy gondolja, hogy a gazdaság rendbetételéhez mindenképpen szükségesek megszorítások, és az emberek 84 százalék mondta azt, hogy a Fidesz is megszorításokat vezetne be, ha kormányra kerülne.

A Bajnai kormány pénteken ül össze, hogy a válságkezelő tervről tárgyaljon.