Hét embert gyanúsítanak a műemlék posztógyár lebontásával

Vágólapra másolva!
Több mint egy év után lezárult a nyomozás a műemléki védelem alatt álló kőszegi posztógyár lebontásának ügyében. A rendőrség hét embert gyanúsított meg azzal, hogy tavaly márciusban, egyetlen éjszaka alatt teljesen lerombolták az épületet.
Vágólapra másolva!

Hét embert gyanúsít a rendőrség azzal, hogy egyetlen éjszaka ledózerolták a műemléki védelem alatt álló, egykori kőszegi posztógyár épületét tavaly tavasszal. A rendőrség vádelemést javasolt az ügyészségnek - mondta csütörtökön Stubán Tamás, Kőszeg rendőrkapitánya. Műemlék rongálásával, közokirat-hamisítással és bűnpártolással gyanúsítják a hét embert, akik valamennyien Vas megyeiek.

Az 1901-ben épült, hatezer négyzetméter alapterületű posztógyár, amely Kőszeg egyetlen ipari műemléke volt, 2008 márciusában teljesen megsemmisült, csak törmelékek maradtak utána. A nyomozás március 20-án indult a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyugat-dunántúli Regionális Irodájának feljelentése alapján. A rendőrkapitány szerint azért húzódott el több mint egy évig a nyomozás, mert nagyon sok szakértői anyagot kellett beszerezni: a Kőszegi Városi Ügyészségnek több mint ötezer oldalas anyagot adtak át.

A kőszegi posztógyárat, a Latex egykori üzemét 1996-ban privatizálták, majd az egykor 250 embert foglalkoztató Kőszegi Posztó Kft.-t 1999-ben jogutód nélkül felszámolták. A tízhektáros területen az önkormányzat ipari park létesítését tervezte, ahol elsősorban kis- és középvállalkozásokat szerettek volna letelepíteni.

Az épület a földhivatali nyilvántartás szerint egy Vas megyei cég tulajdonában volt. Később kiderült, hogy az ingatlan többször is gazdát cserélt, végül a bontás másnapján - a megyei lap, a Vas népe információja szerint - egy olyan vasi vállalkozás vásárolta meg, amelynek egyetlen tulajdonosa egy, a Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cég, és amelynek ügyvezetője állítólag egy hajléktalan férfi.