Vágólapra másolva!
Várhatóan pénteken hozzák nyilvánosságra az új kormányprogram részletes intézkedési tervét - közölte az MTV Nap-kelte műsorában Lendvai Ildikó MSZP-elnök. Lendvai szerint a szocialista frakció többek között javasolni fogja az új kormánynak, hogy folytassák az Út a munkához programot.
Vágólapra másolva!

Az új kormányprogram végleges részletes intézkedési terve minden valószínűség szerint pénteken kerül nyilvánosságra. Addig várhatóan Sólyom László köztársasági elnök is aláírja a miniszterek kinevezését - mondta szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte műsorában Lendvai Ildikó szocialista pártelnök. Lendvai szerint az új kormány összetétele ideális, a kívülről jött szakemberek a gazdasági válság kezelését célozzák meg, ugyanakkor szükség volt politikai és igazgatási szakemberekre is, akik a napi kormányzati munkát látják majd el.

Az új kormánynak az MSZP csütörtöki frakcióülése három témában tesz javaslatot - mondta. Ennek egyike a munkahelyek megőrzését szolgáló Út a munkához program folytatása, amelynek célja, hogy "a segélyezéstől az értelmes munkavégzés" irányába mozduljanak el a folyamatok. Ezen kívül azt is javasolják, hogy az állami szociális támogatások - például a családi pótlék - "oda jussanak, ahol a leginkább szükség van rájuk". Fontos emellett az is, hogy a nyugdíjak reálértéke ne csökkenjen.

A szocialista képviselőcsoport javasolja azt is, hogy a "társadalom közösségi szálai erősödjenek", ennek érdekében a közös teherviselésben vegyenek részt a vagyonosabbak is - mondta Lendvai Ildikó. Szerinte ha a munkavállalóik bérét mérséklik, a vállalatok menedzsmentjeinek fizetését is csökkenteni kell.