Látnak fantáziát a válságban az új miniszterek

Vágólapra másolva!
Egy kivételével az összes minisztert támogatták a parlamenti bizottságok. Ficsor Ádámot megbuktatták, de Bajnai Gordon kormányfő továbbra is őt akarja látni a titokminiszteri poszton. A szerdai miniszterjelölti meghallgatásokon kiderült, hogy a kormány új tagjai lelkesek, és bíznak az együttműködésben, a régiek pedig úgy tudják, hogy az ő tárcájuk megússza a további elvonásokat. A honvédelmiminiszter-jelölt hazafias nevelést vezetne be, a leendő külügyminiszter nem utazna sokat, a rendészeti miniszter pedig mindenhová rendőrt állítana.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága 5 igen, 5 nem szavazat mellett és egy tartózkodással nem támogatta Ficsor Ádám kinevezését a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszteri posztra. A bizottság MSZP-s tagjai igennel, az ellenzékiek nemmel szavaztak, Gulyás József SZDSZ-es képviselő tartózkodott.

Ennek ellenére Bajnai Gordon miniszterelnök ragaszkodik Ficsorhoz, és fenntartja a jelölését - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő. A bizottsági támogatás jogilag nem feltétele a kinevezésnek - tette hozzá.

Hasonlóan nyilatkozott Simicskó István, a testület KDNP-s elnöke is, aki az [origo]-nak azt mondta: Ficsor a leszavazástól még lehet miniszter, hiszen kinevezéséről a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök dönt. Megjegyezte ugyanakkor azt is, nem emlékszik olyan esetre, hogy valakit a bizottsági döntéssel szemben miniszterré választottak volna.

A nemzetbiztonsági bizottság 2007 novemberében megakadályozta, hogy kinevezzék a Nemzetbiztonsági Hivatal élére Laborc Sándort. A szavazati arányok akkor is úgy oszlottak meg, mint a Ficsorról szóló szavazáson: az MSZP-sek igennel, az ellenzék nemmel szavazott, az SZDSZ-es tag tartózkodott.

Ficsor bizottsági meghallgatásán azt mondta, miniszteri kinevezése esetén elsődleges feladatának tekintené a szolgálatok törvényes működésének biztosítását, a gazdaságbiztonság garantálását és az alkotmányos rend, valamint a demokratikus intézmények védelmét.

Az MSZP elnökségének MTI által névtelenül idézett tagjai kedden azt mondták: a párt kedd reggeli elnökségi ülésén többen bírálták, hogy Ficsor miniszterként felügyelné a titkosszolgálatokat. Többen úgy vélték, újból a régi konstrukciót kellene inkább elővenni: egy, a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó államtitkárnak kellene irányítania a szolgálatokat.

A most 29 éves Ficsor Ádám a közgazdaság-tudományi egyetemen végzett. Egy ideig dolgozott a versenyszférában, de 2004-től Harangozó Gábor európai parlamenti képviselő mellett lett szakértő. Ezt követően a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, először a politikai államtitkárság titkárságvezetőjeként, majd a vidékfejlesztésért felelős szakállamtitkár lett. 2008 februárjától - Gál J. Zoltán utódjaként - Gyurcsány kabinetfőnöke, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

Az [origo] Ficsorról szóló portréját itt olvashatja.