Új arcok jöhetnek Bajnaival - miniportrék

Vágólapra másolva!
A Bajnai-kormánynak nem lesz egyetlen női minisztere sem, a legfiatalabb miniszter 29, a legidősebb 68 éves, és az új kabinet több tagja is dolgozott államtitkárként Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt. Nézze meg, ki kicsoda a Bajnai-kormányban!
Vágólapra másolva!

Balázs Péter - Külügyminisztérium

Az Európai Bizottság korábbi magyar tagja, a 68 éves Balázs lesz a kabinet legidősebb tagja. Balázs Péter, aki a közgazdaságtan akadémiai doktora és a Közép-Európai Egyetem professzora, államtitkár volt az Antall- és a Medgyessy-kormányban. 1994-1996 között Dániában, az Orbán-kormány alatt Németországban volt nagykövet, majd a brüsszeli magyar állandó képviseletet vezette. Balázs a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke.

Balázs Péter európai biztosi ténykedéséről Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is elismerően nyilaktozott 2004-ben a távirati iroda archívuma szerint. "Megfelelt, jól végezte a munkáját, pedig egy másik politikai családhoz tartozik, mint mi" - mondta Orbán, és hozzátette: "nem állíthatom, hogy egy húron pendülünk vele, de ennek ellenére azt kell mondanom, hogy jól dolgozott az első fél évben, komoly pozíciót kapott, (...) és megbecsülést szerzett magának is, meg Magyarországnak is".

Bajnai Gordon kedden a parlamentben arról beszélt: a diplomácia feladata is új piacok, új befektetők szerzése. Ezt, valamint az ország megbecsülésének erősítését várja Bajnai Balázs Pétertől, akit szerinte "ismernek és elismernek Európában".

Balázs Péter az [origo] Komment.hu nevű véleményoldalának szerzője volt. Balázs Péter írását itt olvashatja.

Molnár Csaba - Miniszterelnöki Hivatal

A Miniszterelnöki Hivatalt Molnár Csaba, a Gyurcsány-kormány öt hónappal ezelőtt kinevezett közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztere vezeti majd. (Molnár Csabáról készült korábbi portrénkat itt olvashatja.) Molnár már az egyetemi évei alatt számtalan egyesületben vállalt szerepet, bekerült a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökségébe is, de a 34 éves, kitüntetéssel végzett jogásznak nincs sok tapasztalata a kormányzásban. 2008-ban lett először kabinettag államtitkári poszton.

Molnár országgyűlési képviselő, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének vezetője, és alelnöke az MSZP-n belül a Magyar Progresszív Társaság Platformnak, amely Gyurcsány közvetlen támogatóit tömörítette. "Gyurcsány Ferenc legjobb győri tanítványaként" jellemezte Molnárt a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés fideszes elnöke, Szakács Imre. Molnár jó beszédkészségét politikai ellenfelei is elismerik.

Molnárt már kedden meghallgatta, és támogatta az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága. A miniszterjelölt korrupcióellenes fellépést és jelentős karcsúsítást ígért az állami szférában. Azt ígérte, a kancellárián lényegesen csökken majd az állami vezetők és a szervezeti egységek száma. Arra is ígéretet tett, hogy az eltúlzott összegű szerződéseket megvizsgálják, de hozzátette: a külső szakemberek által végzett stratégiai jellegű kutatásokra ezután is szükség lesz.

Varga Zoltán - Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium vezetője Varga Zoltán mérnök-közgazdász lesz - jelentette be Bajnai. Az 57 éves, miskolci születésű politikus 2006 óta tagja az Országgyűlésnek, az MSZP Békés megyei listájáról jutott a parlamentbe. Korábban a Békés megyei közgyűlést irányította. Éveken át volt az orosházi üveggyár műszaki igazgatója, majd a város ipari parkjának ügyvezető igazgatója. Varga dolga az lesz Bajnai szerint, hogy újra nekifusson az önkormányzati reformnak.

Ficsor Ádám - Titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter

Ficsor Ádám vállalati pénzügyek főszakirányon szerzett diplomát a közgazdaságtudományi egyetemen. (Ficsor Ádámról készült korábbi portrénkat itt olvashatja.) Egy ideig dolgozott a versenyszférában, még egyetemi tanulmányai alatt alapította meg az Agrotrust Consulting 2004 Kft.-t, amely pályázati tanácsadással foglalkozott. Ficsor 2004-ben szállt ki a cégből, amikor Brüsszelben kinevezék Harangozó Gábor európai parlamenti képviselő mellé szakértőnek.

A most 29 éves borsodi közgazdász ezután a Földművelésügyi Minisztériumban volt először a politikai államtitkárság titkárságvezetője, majd 2006. július 1-től szakállamtitkár lett, ő felelt a vidékfejlesztésért. Ficsor irányításával készült el az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, amelynek alapján az agrárágazat 2013-ig közel 3000 milliárd forintot használhat fel, ami az összes Magyarországra érkező uniós forrás egyharmada. 2008 februárjában lett Gál J. Zoltán távozásával Gyurcsány kabinetfőnöke, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Ficsor vezeti az MSZP-n a Magyar Progresszív Társaság Platformot, melynek alelnöke Molnár Csaba.

Ficsort kabinetfőnöki kinevezése után egységesen úgy jellemezték ismerősei az [origo]-nak, hogy rengeteget dolgozik, és pontosan tudja, mit akar. A szabadidejében szívesen foglalkozik borászkodással.

Herczog László - Szociális és Munkaügyi Minisztérium

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium vezetője a tárca korábbi szakállamtitkára, Herczog László lesz. Herczog végzettsége szerint a közgazdaságtan egyetemi doktora, a rendszerváltás óta dolgozik a közigazgatásban. A politikus idén lesz 60 éves. Ő az egyetlen olyan ember Magyarországon, aki 1990 óta megszakítás nélkül helyettes államtitkári-szakállamtitkári rangban van, és egyik kormányváltás sem ingatta meg pozícióját. 2002 óta dolgozott a munkaügyi minisztériumban, eddig az érdekegyeztetéseken képviselte a kormányoldalt.

Szűcs Erika, a távozó szociális és munkaügyi miniszter Herczog nevének említése nélkül kedden azt mondta újságíróknak: a konfliktushelyzetek kezelésében nagy gyakorlatot szerzett, kiváló embert jelöl utódjának Bajnai. Szerinte az új miniszter biztosítja majd a minisztériumban az elkezdett munkák folytonosságát és a hatékony válságkezelést, de sok dolga lesz, mert elindultak olyan munkák, amelyek a válság utáni időszakról szólnak a foglalkoztatáspolitikában és a szociálpolitika filozófiájának átalakításában. Szűcs azt mondta, nem érte meglepetésként, hogy mást jelölnek helyette miniszternek, de még nem tudja, hogy hol folytatja a munkát.

Herczogot kedden meghallgatta az Országyűlés oktatásügyi bizottsága. A miniszterjelölt azt mondta, posztját szolgálatnak tekinti, politikai ambíciói pedig nincsenek, és a miniszteri posztot barátai és kollégái rábeszélésére vállalta el. Hozzátette: nem hiszi, hogy hálás szerepet vállalt el, sok álmatlan éjszakája lesz. Minden párt támogatására számítok - hangsúlyozta. Azt ígérte, kiemelten foglalkozik majd a szakképzés javításával és a hiányszakmák okozta problémákkal, mert a képzést kulcskérdésnek tekinti a munkaerőpiacra való visszatéréshez. Nem lesz csere az államtitkári posztokon - mondta kérdésre válaszolva. A miniszterjelöltet végül a bizottság kormánypárti többsége támogatta, az ellenzék nemmel szavazott.

Vahl Tamás - Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium

Vahl Tamás IT-szakember, a Német-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke. A 48 éves Vahl a rendszerváltás után a Berliner Bank számítástechnikai leányvállalatának magyarországi képviseletét irányította. Dolgozott a Siemensnél, az IBM-nél és az SAP Hungary-nél, üzletfejlesztési igazgató volt az AAM Tanácsadó Zrt- nél, jelenleg - 2008 decemberétől - a Nav N Go vezetője.

A Nav N Go honlapján olvasható életrajz szerint Vahl gyerekkorának egy részét Németországban töltötte, és eleinte tolmács vagy diplomata szeretett volna lenni. Végül a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett diplomát. Elnökségi tag volt korábban az Informatikai Vállalkozásának Szövetségében, jelenleg pedig a Neumann János Számítástechnikai Társaság elnökségi tagja. 2005-ben megkapta a "Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje" kitüntetést az ország informatikai infrastruktúrájának kifejlesztésében játszott szerepéért.

Bajnai Gordon szerint Vahlnak a versenyképesség erősítése lesz a dolga: új befektetőket kell az országba csábítania, hogy új munkahelyek jöhessenek létre.

Oszkó Péter - Pénzügyminisztérium

A pénzügyminisztérium vezetője Oszkó Péterlesz, a Reformszövetség adó- és járulék munkacsoportjának vezetője - közölte Bajnai. Oszkó az üzleti tanácsadással foglalkozó Deloitte Zrt. elnök-vezérigazgatója, mellette az ELTE jogi karán adószabályozást tanít. A 36 éves közgazdász elnyerte a Menedzserek Országos Szövetsége által kiírt Az év fiatal menedzsere díjat 2007-ben. Korábban Londonban is dolgozott. Hobbija a szájharmonikázás, a Blue sPot zenekarban játszik.

Bajnai keddi parlamenti beszédében azt mondta: a költségvetés egyensúlyban tartását várja Oszkótól, valamint azt, hogy alakítson ki új adórendszert, az adózási szabályok egyszerűsítésével segítse a gazdasági növekedést.

Oszkó Péter az [origo] Komment.hu nevű véleményoldalának szerzője volt. Oszkó Péter írását itt olvashatja.

Hónig Péter - Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium

Egy menedzserre, Hónig Péterre bízza a közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárcát Bajnai. Hónig két évig - 1998 és 2000 között - az Orbán-kormány belgazdasági helyettes államtitkára volt a Gazdasági Minisztériumban. Az 57 éves Hónig 1999-től a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, illetve társelnöke. Jelenleg a Budapesti Erőmű vezérigazgató-helyettese, korábban a Dunaferrt vezette, 2005 és 2007 között pedig a Malév elnöke volt. 2003-ban elnyerte Az év menedzsere díjat. A Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnökként és ergonómiai szakmérnökként végzett.

Hónig azt állítja magáról: a szerényebb megjelenés híve. 2005-ben, vállalatvezetőként az mfor.hu körkérdésére azt mondta: ameddig a becsületesség és a tisztesség nem kezd erénynek számítani Magyarországon, addig nem várható számottevő javulás a közéletben. "A legmagasabb szintű vezetői példamutatás lenne az egyetlen eredményes módszer" - nyilatkozta akkor.

Akik maradnak a kormányban

A jelenlegi kancelláriaminiszter, Kiss Péter továbbra is kormánytag marad, ő lesz a társadalompolitikai egyeztetésért felelős tárca nélküli miniszter, és ő fogja helyettesíteni a miniszterelnököt.A Gyurcsány-kormány hat minisztere marad a helyén. A honvédelmi miniszter továbbra is Szekeres Imre lesz, Szabó Imre marad a környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Székely Tamás marad az egészségügyi, Gráf József az agrárminiszter. Hiller István a kormányváltás után tovább vezeti az Oktatási és Kulturális minisztériumot, Draskovics Tibor pedig az igazságügyi és rendészeti tárcát.

Hiller Istvánt kedden az oktatásügyi bizottság hallgatta meg, a miniszter az Új Tudás program folytatását ígérte a közoktatásban, a felsőoktatásban pedig az akkreditációra és a minőségbiztosításra akar fokozott hangsúlyt fektetni - mondta. Hiller kinevezését támogatta a bizottság MSZP-s és SZDSZ-es többsége, az ellenzék ellene szavazott.

Draskovics Tibort az alkotmányügyi bizottság hallgatta meg, és támogatta is az MSZP-SZDSZ többség. Draskovics "korszerűbb, kiszámíthatóbb, gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb" állami működést ígért. Azt mondta, a közigazgatást ügyfélközpontúbbá szeretné tenni, a pereket pedig meggyorsítaná. Azt is mondta, a szélsőséges véleménynyilvánítás szélsőséges tettekhez vezet, ezért változtatni kell a véleménynyilvánítás szabadságának szabályain, és ehhez szükség van az alkotmány módosítására.

Cikkünket folyamatosan frissítjük.