A közszolgálati média összevonásáról vitázik az MTV és a Duna TV

Vágólapra másolva!
Az összevonásról vitázik az MTV és a Duna Televízió: Medveczky Balázs, az MTV ügyvezető alelnöke szerint össze kellene vonni a Duna Televíziót, a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót. Szekeres László, a Duna TV gazdasági alelnöke azt mondja, hogy ez nem reális, mivel szerinte az egy adáspercre jutó költség az MTV-ben kétszer akkora mint náluk. Az MTV szerint ők 2008-ban már a negyedik évet zárták nyereséggel.
Vágólapra másolva!

Vita alakult ki a Duna TV és az MTV között a gazdálkodás és az esetleges összevonás kérdései kapcsán. A Duna TV gazdasági alelnöke, Szekeres László szerint nem reális az MTV ügyvezető alelnökének, Medveczky Balázsnak azon javaslata, hogy a közszolgálati televíziókat és a Magyar Rádiót vonják össze, mivel számításaik szerint az egy adáspercre jutó költség az MTV-ben kétszer akkora mint náluk.

A teljes gazdasági ellehetetlenülés és a felelősség elkendőzésére tett kísérletként értékelte a Duna Televízió gazdasági alelnöke pénteken a közszolgálati médiumok összevonásának ötletét, amelyet Medveczky Balázs, a Magyar Televízió (MTV) ügyvezető alelnöke vetett fel csütörtökön egy konferencia kerekasztal-beszélgetésén. Az MTV sajtóirodájának az MTI-hez eljuttatott reagálása hangsúlyozza, hogy a közszolgálati televízió 2008-ban már negyedik évét zárta nyereséggel, azaz sikeresen konszolidálta gazdálkodását.

Medveczky Balázs a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió összevonása mellett érvelt. Az adóforintokat a mainál jóval hatékonyabban, a műsorkészítésre a mostaninál nagyobb arányban fordítva lehetne felhasználni egy ilyen médiaszolgáltató létrehozása esetén - mondta.

Azt is kifogásolta, hogy az új médiatörvény tervezete "elmismásolja" az ügyet, az alapító okiratok módosításánál az Országgyűlés hatáskörébe utalva, nem pedig a leendő jogszabály keretei között foglalkoznának ezzel a kérdéssel."Elgondolkodtató, hogy e nagy ívű ötlethez egyetlen gazdasági tényt sem említ. Egyebek mellett szemet huny saját cégének gazdasági állapotát illetően" - jegyezte meg Szekeres László, megemlítve, hogy számításaik szerint egy adásperc költsége az MTV-n kétszer akkora, mint náluk.

A Duna TV gazdasági alelnöke szerint az MTV-nek a mai napig nincs 2009-re üzleti terve, miközben a társaság évente rendkívüli költségvetési támogatásra szorul. Szerinte a Magyar Televíziónak a számvevőszéki vizsgálat ellenére sem sikerült kimutatnia az egyes műsorok valós költségét, és így a percárak máig ismeretlenek maradtak, miközben milliárdos nagyságrendben rendelnek belső gyártásban is elkészíthető produkciókat. Azt is mondta, hogy nem tudni, miből fedezik az új székházba költözéssel szükségessé váló beruházásokat.

Az MTV értetlenül álla a Duna Televízió alelnökének nyilatkozata előtt - olvasható a reagálásban. Az MTV ugyanis 2008-ban már a negyedik évét zárta nyereséggel, vagyis sikeresen konszolidálta gazdálkodását. Felelősen gazdálkodik a rendelkezésére álló forrásokkal, megtett és továbbra is megtesz minden racionális költségcsökkentő lépést a forráshiány ellensúlyozása érdekében. Ennek köszönhetően 2005 óta őrzi pénzügyi egyensúlyát, és ez példanélküli a részvénytársaság történetében - írják a közleményben.

Hangsúlyozzák, hogy noha a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma még nem hagyta jóvá az üzleti tervet, vezetői azon dolgoznak, hogy az új óbudai gyártóbázisba költözéssel és a technikai beruházással járó milliárdos nagyságrendű, rendkívüli költségek ellenére az idei évet is eredményesen zárja majd az MTV.

Mint írják, rendkívüli támogatást nem kapott sem 2009-ben, sem az elmúlt évek során a köztelevízió, sőt állami forrásai jelentősen vesztettek értékükből, mivel azt 2007 óta egyik évben sem korrigálták az infláció mértékének és a vártnál kedvezőtlenebb gazdasági folyamtoknak megfelelően.