Két szocialista nem írta alá Bajnai nyilatkozatát

Vágólapra másolva!
Két szocialista parlamenti képviselő nem írta alá azt a nyiltakozatot, amely Bajnai Gordon kormányfőjelölt tervezett intézkedéseit tartalmazza. Warvasovszky Tihamér mellett nem írta alá a dokumentumot Hárs Gábor sem - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár szocialista polgármestere mellett nem írta alá Bajnai Gordon tervezett intézkedéseit tartalmazó politikai nyilatkozatot Hárs Gábor MSZP-s képviselő sem - írja a Népszabadság.

A lap szerint a jelenleg külföldön tartózkodó Hárs e-mailben értesítette a frakcióvezetést a döntéséről. Ebben azt írja, hogy a Bajnai-programról szóló frakciószavazáson is tartózkodott, mivel a csomagot nem tartotta megfelelőnek. Hárs szerint a megszorító intézkedésekhez pozitív elemeket is rendelni kellett volna. "A megküldött nyilatkozat-tervezet nagy része számomra elfogadható, egy kisebb részét tovább vitatandónak, egy másik, még kisebb részét viszont elfogadhatatlannak tartom" - írta a képviselő.

Hárs Gábor kijelentette: nem írja alá a nyilatkozatot, mert elvileg sem tudja elfogadni, miért kell egy kormánypárti képviselőnek "külön is megerősíteni, hogy felelősséget vállal az ország sorsáért". Hárs közölte: eddig is tartotta magát a frakciófegyelemhez és ezután is tartani fogja. Hozzátette: amennyiben az új kormány megalakulásához létrejönnek a feltételek, április 14-én számíthattok a szavazatomra."

Korábban Warvasovszky ugyancsak levélben fejtette ki véleményét, az MSZP frakcióigazgatójának azt írta: támogatásáról biztosította az új kormányt, amennyiben Bajnai Gordont jelölik miniszterelnöknek, de hozzátette, Székesfehérvár felelős polgármestereként nem tudja aláírni a nyilatkozatot.

A nyilatkozatban azok a megszorító intézkedések szerepelnek, amelyek Bajnai szerint szükségesek ahhoz, hogy Magyarország túlélje a gazdasági válságot, és elindulhassanak a régóta sürgetett reformok. A gazdasági miniszter korábban jelezte, hogy ha nem gyűlik össze elegendő támogató nyilatkozat ahhoz, hogy biztos parlamenti többséget tudhasson maga mögött, akkor nem vállalja a miniszterelnöki megbízatást. Az szocialista képviselők közül ketten, az SZDSZ-esek közül négyen nem írta alá a nyilatkozatot.