Balra tekeri a kormányt az MSZP

Vágólapra másolva!
A részleteit még nem is ismerik, mégis a kormányprogram módosítására készülnek az MSZP-sek. Az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok szerint üzenni kell a társadalomnak, a szegényebbeknek, a jómódúaknak pedig komolyabb szerepet kell vállalniuk a terhekből. Azt állították, nem puhítani akarnak a programon, de azt szeretnék, ha érezhető lenne, hogy az MSZP áll a kormány mögött.
Vágólapra másolva!

Az MSZP keddi elnökségi ülésén arra jutott, hogy a kormányprogram kiegészítését fogja javasolni Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltnek. Annak ellenére döntöttek így, hogy a kormányprogram hivatalosan még el sem készült, csak az új kormány legfájdalmasabb intézkedéseiről szóló tervek kerültek nyilvánosságra egy politikai nyilatkozat formájában, amelynek támogatását az MSZP-s és SZDSZ-es frakciótagoknak vállalniuk kellett.

Bajnai Gordon kormányfőjelölt korábban jelezte, hogy csak addig vállalja a kormányzást, amíg többségi támogatás áll programja mögött, az MSZP ennek ellenére megpróbálkozna némi változtatással. "Baloldali karaktere legyen" - magyarázta az [origo]-nak Bárándy Gergely, a párt elnökségi tagja, hogy miért akarják módosítani a programot. Bárándy az igazságos közteherviselés jeleit szeretné viszontlátni a programban, vagy ahogy Varga László elnökségi tag fogalmazott, "baloldali válságkezelésre" van szükség.

Az MSZP olyan javaslatokat tesz majd, amelyek Bárándy szerint plusz költségvetési bevételt hoznak a jómódúak terheinek növelésével. Bárándy azt mondta, az úgynevezett baloldali elemek, azaz a gazdagabbak terheinek nagyobb arányú növelése a jövőben talán lehetővé teszi majd, hogy engedjenek a szigorú intézkedésekből, azaz kompenzálják a legrászorultabb rétegeket. "Hangsúlyozom, nem most, de szeretnénk üzenni a társadalom felé" - tette hozzá.

A szocialista javaslatok között valószínűleg meg fog jelenni az állami vezetők juttatásainak csökkentése, esetleg a nekik járó prémiumok megadóztatása, a "politikai intézményrendszer tehervállalása", vagy a képviselői költségtérítések ügyének rendezése. Bárándy szerint át kell gondolni a luxusautókkal rendelkezőkre vonatkozó közteherviselést.

Ez "egy baloldali érzelmű kormány lesz", ezért "nem kell majd közelharcot vívni" a párt javaslatainak megvalósulásáért, a miniszterelnök-jelölt biztosan elfogadja majd a terveiket - mondta Bárándy. Erre utalhat, hogy az MSZP vasárnapi kongresszusán maga Bajnai is utalt rá, hogy a jelenlegi helyzetben a kormánynak, az államnak és a jómódúaknak kell példát mutatniuk, igaz, azt nem fejtette ki, hogy mit ért ez alatt.

Az összes megkérdezett politikus azt állította, a tervezett megszorítások felpuhításáról szó sincs. Hasonlóban gondolkodik az SZDSZ is, a párt ügyvivője, Horn Gábor szerdán reggel azt nyilatkozta, hogy érvényesíteni szeretnék a kormányprogramban a rászorultsági elvet. Az [origo] által megkérdezett MSZP-s politikusok szavaiból az derült ki, szeretnék, ha észrevehető lenne a leendő kormány mögött álló párt is. Végülis "az MSZP adja a kormány parlamenti hátterét" - mondta Újhelyi István, az MSZP elnökségi tagja, ezért nem darabokra szedni akarják a Bajnai-csomagot, csak kiegészíteni.

A kormányprogramról nem beszélnek

Megkérdeztük, hogy az MSZP kiegészítő javaslataira azért van-e szükség, mert a készülő kormányprogram nélkülözi az MSZP-sek szerint baloldali nevezett elemeket. Mindannyian elhárították a választ. Varga László annyit mondott, akkor tesznek kiegészítő javaslatokat, ha nem lesz kellően baloldali karakterű a kormányprogram.

Az általunk megkérdezett szocialisták elhárították a program jelenlegi állapotára vonatkozó kérdéseket. Annyit árultak el, hogy a körvonalak már láthatók, a párt vezetése tárgyal a teljes programról Bajnaival - aki a napokban főleg a jelenlegi miniszterekkel foglalkozik, egyenként fogadja őket. "Az sem titok, hogy már korábban is tárgyaltunk vele a terveiről" - mondta Varga.

A politikus szerint a program része lesz egy adóátrendezési terv, de "ez evidencia". Egyes adók emelése, mások csökkentése is szerepel majd a részletes kormányprogramban, és utalások lesznek az euró bevezetéséhez szükséges követelmények teljesítésére - mondták a megkérdezett MSZP-s elnökségi tagok az [origo]-nak. Konkrétumokról azonban nem akartak beszélni, egy elnökségi tag annyit mondott, még az is elképzelhető, hogy megjelölik az euróbevezetés céldátumát.

Az MSZP-s elnökségi tagok szerint Bajnai még biztosan nem öntötte írott formába a programot, de hivatalos tájékoztatást sem kaptak róla. Volt, aki szerint szükség lesz még egy elnökségi ülésre a hétvégén, Bárándy pedig úgy vélte, a programot a keddi parlamenti nap előtti elnökségi ülésen ismerik meg részletesen. A parlament akkor szavaz a Gyurcsány Ferencet leváltó konstruktív bizalmatlansági indítványról.