Újabb forgalomkorlátozások a Bem térnél és a Bem rakparton

Vágólapra másolva!
Várhatóan május végéig ismét forgalomkorlátozások lesznek Budapesten a Bem térnél és a Bem rakparton a budai főgyűjtőcsatorna építése miatt. Csütörtöktől tíz napon át szünetel a Moszkva tér irányába haladó villamosközlekedés a Gellért tér és Moszkva tér között. Ez idő alatt az utasokat villamospótló autóbuszok szállítják.
Vágólapra másolva!

Újabb forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk az autósoknak keddtől a budai főgyűjtőcsatorna építése miatt a Bem térnél és a Bem rakparton - közölték az Élő Duna projekt kivitelezői. A korlátozások várhatóan május végéig lesznek érvényesek.

Keddtől nem lehet autóval megkerülni a Bem teret, mert a Fekete Sas és Bem József utca közötti útszakaszt lezárják a főgyűjtőcsatorna építésének következő fázisai miatt. A Külügyminisztérium előtti sávszűkítést viszont feloldják, a Bem József utcából pedig ismét be lehet majd hajtani a Fő utcába.

A Bem tér közepén átlósan haladó utat várhatóan május elején nyitják meg az Árpád fejedelem útjáról a Bem térre érkező autósok előtt.

A kivitelező közlése szerint a Bem térről május végén vonulhatlak le végleg a munkások, azt követően a Fekete Sas utcában augusztusig tartanak a munkálatok. Mint mondták, a Duna vízállása az építkezés előrehaladását jelentősen befolyásolhatja.

Szerdától a Halász utca és a Szilágyi Dezső tér közötti szakaszon folytatódik a mellékcsatornák építése, ezért várhatóan május 6-ig lezárják a Bem rakpart külső sávját, valamint az épületek felőli parkolósávot. Ez idő alatt a forgalom a Duna felé eső belső sávon halad. A villamospótló és a 86-os autóbuszok Halász utcai megállóhelyét ideiglenesen a Szilágyi Dezső térre helyezik át.

A tájékoztatás szerint a tömegközlekedést is érintik az Élő Duna projekt keretében zajló építkezések: a 19-es és 41-es villamos pályájának felújítása miatt csütörtöktől 10 napon át szünetel a Moszkva tér irányába haladó villamosközlekedés a Gellért tér és Moszkva tér között. Ez idő alatt az utasokat villamospótló autóbuszok szállítják.