A tapintható szeretetről ír Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Csirkeszárnyevést, mozizást, sportolást és olvasást tervez a következő hetekben Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök hétfői blogbejegyzése szerint. Gyurcsány arról is írt: a következményeket látva helyesnek tartja a lemondásról hozott döntését, de a pihenő-időszak után továbbra is tenni szeretne a baloldalért.
Vágólapra másolva!

Elégedett a távozásról hozott döntésének következményeivel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - derül ki a kormányfő hétfői blogbejegyzéséből. "Az átmenet végéhez közeledve is azt gondolom, helyes volt elindítani ezt a folyamatot, mert a végkimenetel az ország érdekében áll" - írta internetes naplójában Gyurcsány.

A távozó miniszterelnök szerint a végeredmény - új miniszterelnök, stabilabb parlamenti többség, konszenzusos pártelnök - "nagyon közel van az optimálishoz". Gyurcsány szerint az ország így határozottabban tud szembenézni a gazdasági válsággal, és a korábban lehetségesnél több és átfogóbb döntés születhet. "Ez annyira fontos, hogy ennek érdekében szinte semmilyen áldozatot nem tartok soknak" - tette hozzá.

Gyurcsány arról is írt: a maga részéről a távozást nem érzi különösebb áldozatnak, mert korábbi hivatalát "sohasem tekintette ajándéknak vagy kegynek". A kormányfő megköszönte támogatóinak a "szeretetet és a ragaszkodást", ami szerinte "tapintható volt" a vasárnapi MSZP-kongresszuson. Ismét szóba hozta a blogjában, hogy leköszönése után is "tenni akar" a baloldalért, a cél az lenne, hogy megerősödjön a magyar baloldal szellemi hátországa és bázisa. "Ez egészen biztosan sok-sok évre munkát ad" - jegyezte meg.

Gyurcsány az utóbbi hetekben megszokotthoz képest hétfői bejegyzésében jóval nagyobb teret hagyott személyes dolgoknak. Írt arról, hogy hálás az elmúlt években nyújtott támogatásért a gyerekeinek és feleségének, Dobrev Klárának.

A blogbejegyzés szerint Gyurcsány azt tervezi, hogy a következő pár hétben, pár hónapban többet fog pihenni, olvasni, aludni és sportolni is, lehetősége lesz elutazni és régi barátokkal találkozni. A hétfő esti tervét részletesen le is írta: kettesben megy moziba idősebb fiával, előtte pedig beülnek valahova csirkeszárnyat enni, és úgy beszélgetnek, "ahogyan fiúk szoktak egymás között".