Újabb sértettjei vannak a mohácsi rajztanár ügyének

Vágólapra másolva!
Már kilenc sértett van a mohácsi rajztanár ellen szemérem elleni erőszak miatt indult nyomozásban. A rendőrük eredetileg három kislány beszámolója alapján gyanúsították meg és tartóztatták le a tanárt, ám a nyomozás során újabb hat gyerek vallott ellene. A rendőrök már összesen száz tanút hallgattak ki az ügyben.
Vágólapra másolva!

Újabb kisgyermekeket hallgatott ki a rendőrség a napokban a február elején előzetes letartóztatásba helyezett mohácsi művésztanár ügyében. A gyanú szerint az ő sérelmükre is szemérem elleni erőszakot követett el a pedagógus. A hat kislányt igazságügyi pszichológus, valamint a bíróság által kirendelt nyomozási bíró jelenlétében, ügyész felügyelete mellett hallgatták ki - közölte a Baranya megyei rendőrség. Ők is az eddig ismert három áldozathoz hasonlóan számoltak be arról, milyen módon erőszakoskodott velük a férfi. A rendőrök már száz diákot és szülőt hallgattak ki az ügyben.

A rendőrség még tavaly év végén, egy 6 éves kislány édesanyjának bejelentésére indított nyomozást a férfi ellen. Az asszony vizelési problémákkal vitte orvoshoz gyermekét, ahol kiderült, a gond nem testi, hanem lelki eredetű. Az anya elbeszélgetett a kislánnyal, ennek során derült ki, mi történt vele az általános iskolában. A gyermeket igazságügyi gyermekpszichológus is megvizsgálta és úgy vélte: a kislány által elmondottak életszerűek. Később hasonló következtetésre jutottak másik két, 7 éves sértettek beszámolójából is.

A rendőrség feburár elején jelentette be, hogy azzal gyanúsítják a tanűrt, hogy a rajzszakköri foglalkozás alatt, az iskolai tanteremben szemérem elleni erőszakot követett el három kislánnyal szemben. A rendőrség szerint a tanár nem erőszakolta meg a 6 és a két 7 éves gyerekeket, azt azonban, hogy mit is tett pontosan, nyomozati érdekekre hivatkozva nem árulták el. A tanárt az iskolában őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A nyomozók házkutatást tartottak a pedagógus lakásán, ahol több adathordozót is lefoglaltak. Azt szakértő vizsgálja, hogy készített-e a tanár tiltott felvételeket, egyelőre nincsenek erre utaló jelek. A 45 éves férfi tagadja a bűncselekményt, de ha bűnössége beigazolódik, akár 10 év szabadságvesztéssel is büntethető.