Jövő héten kaphatják meg az útilaput a miniszterek

Vágólapra másolva!
Jövő héten véglegesedik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt kormányának a névsora, egyben a jelenlegi miniszterekkel és államtitkárokkal is közli, kire számít közülük a felálló kabinetben - mondta az [origo]-nak egy névtelenséget kérő szocialista vezető. Egy másik MSZP-s politikus úgy tudja, hogy egyvalaki már el is fogadta a felkérést, hogy miniszter legyen a Bajnai-kormányban, de más jelöltekkel is folynak a tárgyalások.
Vágólapra másolva!

Javában folynak a tárgyalások Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt és a lehetséges miniszter-jelöltek között, sőt, van olyan, aki már el is fogadta a felkérést, hogy részt vegyen a válságkezelő kormányban - mondta az [origo]-nak az MSZP egyik névtelenséget kérő elnökségi tagja, aki ugyanakkor konkrét neveket nem árult el. Kérdésünkre, hogy mennyire ragaszkodnak majd miniszteri székükhöz az MSZP erős emberei - Kiss Péter kancelláriaminiszter, Veres János pénzügyminiszter vagy Szekeres Imre, a honvédelmi tárca vezetője - azt mondta: "a többség számára nyilvánvaló, hogy jelen helyzetben egy független, szakértői nemzeti kormánynak kell alakulnia, amelyben a párt jelképszerű figuráinak" nincs helye.

A párt vezetőségének egy másik, szintén névtelenséget kérő tagja az [origo]-nak úgy fogalmazott, hogy Bajnai fejében biztosan "vannak már nevek", akiket szívesen látna a kormányában. Mint mondta, ezt támasztja alá, hogy információi szerint Bajnai a jelenlegi miniszterekkel és államtitkárokkal a jövő héten egyeztet arról, hogy ki maradjon, és kire nem számít a továbbiakban. Hozzátette, a jövő hétfőn benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítványról valószínűleg április 14-én szavaznak, és mivel rögtön másnap már elkezdődhet a kormány tagjainak parlamenti bizottsági meghallgatása, legkésőbb jövő héten ki kell alakulnia a kormánynévsornak.

A vezető szocialista politikus szerint, ha Bajnai a jelöltjei közül már tárgyalt valakivel, akkor az a leendő pénzügyminiszter, mert "ő lesz a kulcsfigura". Több lapban megjelent lehetséges pénzügyminiszterként Oszkó Pétert, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatójának a neve, amire forrásunk szerint "valóban van esély". Szerinte emellett szól, hogy Bajnaival jól megértik egymást, ráadásul ez "többféle üzenet is lenne", mert Oszkó egyrészt a sokak által méltatott válságkezelő programot kidolgozó Reformszövetség egyik szakértője, ráadásul forrásunk szerint az SZDSZ is szívesen látná a miniszteri poszton. Oszkó viszont korábban úgy nyilatkozott, hogy nem vállalná a pénzügyminiszterséget.

Bajnai nem akar politikai mutyit

Csütörtök este Bajnai Gordon az MSZP frakcióülésén közölte: a miniszterek kinevezésénél az SZDSZ nem kaphat vétójogot, mint ahogy a fontos tárcák esetében nem kaphat a szocialista frakció sem. "A személyi döntések nem tűnhetnek politikai mutyinak, hatalomtechnikai trükknek" - idézték Bajnai szavait az MTI-nek az ülés névtelenséget kérő résztvevői. Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő pénteken az [origo]-nak azt mondta, hogy a felálló kormány személyi összetételéről még nem egyeztetett az SZDSZ az MSZP-vel.

A két párt korábban csak nehezen tudott megállapodni abban, hogy ki legyen Gyurcsány Ferenc utóda. Az MSZP által ajánlott, lehetséges jelöltek közül csak Surányi Györgyöt támogatták a szabad demokraták, aki viszont maga lépett vissza. A több napos huzavona után viszont az MSZP nem mondott igent a szabad demokraták által bedobott Bokros Lajos jelölésére, és csak ezt követően tudtak dűlőre jutni abban, hogy Bajnai Gordon legyen a miniszterelnök-jelölt.

Az MSZP az eredeti tervek szerint hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a konstruktív bizalmatlansági indítványt, amelyhez már összegyűjtötték a megfelelő számú aláírást - jelentette be pénteken Mesterházy Attila, az MSZP alelnöke. Így a Bajnai Gordont új miniszterelnökként megnevező indítványról hétfőn szavazhat a parlament, ezt követően pedig véglegesítik a válságkezelő kormány tagjainak névsorát, illetve a programját.