Bajnai hozzászokott az MSZP-s gyomrozáshoz

Vágólapra másolva!
Karsai József beszólásától eltekintve békésnek tűnhetett az elmúlt három évben az MSZP és a miniszterelnökségre javasolt Bajnai Gordon viszonya, de a háttérben voltak feszültségek. Az uniós fejlesztésekkel kapcsolatos gondok miatt sokszor bírálták a frakcióüléseken az egykori üzletembert, aki a kemény kritikát "türelmesen és ütésálló módon" viselte. A megszorítások levezénylésére az egyik szocialista szerint azért is alkalmas, mert "nagyon kimért és kemény".
Vágólapra másolva!

Kínos epizóddal indult az MSZP-frakció és Bajnai Gordon kapcsolata. Az üzletember a második Gyurcsány-kormány megalakulásakor került a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztosi posztra, és néhány héttel kinevezése után, egy 2006 június végi frakcióülésen Karsai József képviselő keményen bírálni kezdte őt és a kiszivárgott információk szerint lényegében lopással vádolta meg (a Hajdú-Bét-ügy kapcsán, amelyről részleteket ebben a 2006-os cikkünkben olvashat).

Bajnai azonnal visszautasította a vádakat, majd elment a frakció elé, ahol a képviselőcsoport vezetője, Lendvai Ildikó szerint "megnyugtató választ adott üzleti múltjával kapcsolatban". Pár nappal később még egy közleményt is kiadott Karsaival közösen, amelyben az állt, hogy tisztázták a félreértéseket és a konfliktust lezártnak tekintik.

Ettől az esettől eltekintve Bajnai és a szocialista képviselők viszonyát semmi nem árnyékolta be a nyilvánosság előtt. Amikor később miniszteri posztokra került, a bizottsági meghallgatásokon a kormánypárt tagjai méltatták a tevékenységét és kerülték a kényelmetlen kérdéseket, meghagyva azokat az ellenzéknek.

2007 júniusában, az önkormányzati miniszteri poszt elfoglalása előtt Szabó György szocialista képviselő például arról áradozott, hogy Bajnai "rendkívül pragmatikus, és az érdekegyeztetés folyamatos és állandó eleme az ő munkájának". Egy évvel később, a gazdasági miniszteri kinevezése előtti meghallgatáson pedig Baráth Etele még empatikusan kérte is, hogy ne húzzák az időt, mert Bajnai számára "nem ez az első bizottság ma, ahol szenved, és még nyilván ebédre sem volt módja".

Képviselői panaszok

A háttérben azonban végig maradt némi feszültség a frakció és a miniszter között, aminek az uniós fejlesztésekkel kapcsolatos kifogások voltak az okai. Gyurcsány Ferenc a 2006-os kormányalakításkor épp az EU-s forrásokból megvalósuló fejlesztésekkel ígérte az "Új Magyarország" építését, a támogatottságából folyamatosan veszítő MSZP képviselői ezért egyre elkeseredettebbé váltak, amikor azt látták, hogy fogy az idő, a tényleges munka azonban a legtöbb esetben még el sem kezdődött.

Ez az aggodalom nem alaptalan, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség március közepén kiadott közleményéből ugyanis kiderül, hogy például a tervezett negyven nagyprojektből (ilyenek például a nagy útépítések vagy éppen a 4-es metró) egyelőre 22 rendelkezik a kormány jóváhagyásával, amelyek közül 19 került Brüsszel elé, és csak 2 kapta meg az Európai Bizottság jóváhagyását.

Forrás: MTI
Bajnai szocialista politikusokkal

Mivel az uniós pályázatokért a második Gyurcsány-kormány megalakulása óta Bajnai felelt, ezért a szocialista frakciótagok rajta kérték számon a késlekedést. "Gyakorlati ügyekben voltak viták, és ő mindig kimérten viselkedett, az ügyekre koncentrált, a megoldást keresve. Tudta, hogy el lehet indulni a szenvedélyes úton is, de az nem vezet sehova" - jellemezte Bajnai hozzáállását az [origo]-nak Veress József, az uniós fejlesztésekkel foglalkozó szocialista képviselők egyike.

Más képviselők is megjegyezték, hogy a miniszter higgadtan viselkedett még az indulatosabb helyzetekben is. "Ha én kaptam volna olyan kérdéseket, biztosan agresszívebben válaszoltam volna" - mondta Podolák György, aki szerint Bajnai nagyon "kulturáltan és empatikusan" reagált a szocialista képviselők panaszaira. Géczi József Alajos pedig úgy fogalmazott, hogy Bajnai a frakcióüléseken ellene irányuló bírálatokat és számonkérést "nagy türelemmel, ütésálló módon viselte".

"Gordon elzárkózó"

A kezdetben az ismeretlensége miatt is idegenkedve fogadott Bajnaival az elmúlt három évben minden frakciótagnak kialakult valamilyen kapcsolata - magyarázta Veress -, miután "mindenki próbált jó értelemben lobbizni" azért, hogy az általa képviselt térségben vagy településen rendben menjenek az uniós fejlesztések. Egy másik szocialista képviselő szerint ugyan Bajnai valóban mindig készségesen elment a frakcióülésekre, de így is érték olyan bírálatok, hogy túlságosan merev.

"Gordon elzárkózó, az nem működik nála, hogy valaki bemenjen hozzá. Az ilyen megkeresést valaki másnak utalják a környezetében" - magyarázta a politikus, aki a párt belső ügyeiről nem akart névvel nyilatkozni. Podolák György - aki a parlament gazdasági bizottságának elnökeként került munkakapcsolatba Bajnaival - szerint azonban a miniszter mindig nagy figyelmet fordít a személyes ügyekre is, "az pedig lehetetlen, hogy 180 képviselővel tartsa a kapcsolatot".

Forrás: MTI
Gyurcsány bizalmasaként került a kormányba

Bajnait annak ellenére javasolták a szocialisták miniszterelnöknek, hogy a 2006-os kormányalakításkor a most megbukott Gyurcsány Ferenc bizalmasaként került pozícióba, és azt megelőzően a képviselők többsége legfeljebb csak hallomásból ismerte. A kormányzati kudarcok és az uniós fejlesztésekkel kapcsolatos gondok ugyan nyilván nem erősítették, de Podolák kérdésünkre azt mondta, "nem lehetett azt érzékelni, hogy együtt kopott volna a miniszterelnökkel".

Alkati alkalmasság

Ha vannak is Bajnaival szemben ellenérzések a frakcióban, azt láthatóan félretették a képviselők, amikor vasárnap felsorakoztak miniszterelnöki jelölése mögött. "Az MSZP-frakció feltette magának az alapkérdést, hogy akarunk-e előre hozott választást vagy sem. Mindenki azt mondta, hogy ne legyen, és inkább találjunk valakit, aki képes végrehajtani a szükséges intézkedéseket" - magyarázta a névtelenséget kérő szocialista képviselő, hozzátéve, hogy politikai érdekből cselekedett a párt, de ez szerinte egybeesik az ország érdekével, a stabilizációt ugyanis minden szakértő elengedhetetlennek tartja.

A saját bevallása szerint is fájdalmas lépésekre készülő Bajnai számára előny, hogy az elmúlt három év súrlódásai során volt alkalma alaposan megismerni az MSZP-frakciót, amely Gyurcsány miniszterelnöksége alatt keresztbe feküdt jó néhány népszerűtlen intézkedésnek.

Nem okozott tehát nagy meglepetést azzal, hogy jelezte, csak úgy vállalja már magát a jelölést is, ha a szocialista képviselők előtte írásban is rögzítik, hogy a támogatásukat adják a programjához. Ez is igazolhatja azt a Veress József által adott jellemzést, amely szerint Bajnai "jó stratégiai gondolkodású, megfontolt vezető". A rá váró feladat, a megszorítások levezényléséhez azonban még nagyobb szüksége lehet azokra a tulajdonságokra, amelyekkel egy másik, névtelenséget kérő szocialista politikus írta le: "Bajnai okos fiú. Nagyon kimért és kemény ember. Alkatilag alkalmas egy ilyen megszorító program végrehajtására."