Tárki: A Fidesz tartja hatalmas előnyét

Vágólapra másolva!
Változatlanok a pártok közötti erőviszonyok, a Fidesz támogatottsága továbbra is hatalmas az MSZP-éhez képest - állítja egy a kormányválság előtt kezdődött Tárki-felmérés. A kutatás szerint a Jobbik támogatottsága 4 százalék.
Vágólapra másolva!

A Tárki március 12. és 25. között végezte a felmérését, tehát még a kormányválságot megelőzően kezdődött, de befejeződött Bajnai Gordon miniszterelnöki jelölése előtt. A kutatás szerint a korábbi hónapokban tapasztalt erőviszonyok nem változtak: a Fidesz továbbra is jelentősen vezet a kormánypárttal szemben.

A legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága a felnőtt lakosság körében továbbra is stabil: januárban 34, februárban 32, míg márciusban 33 százalék volt. Az MSZP támogatottsága januárban 17, februárban 12, és márciusban, "a kormányválság előtti időszakban" is 12 százalék volt.

A pártválasztók körében a Fidesz 38 százalékponttal, míg a biztos szavazó pártválasztók körében 39 százalékponttal vezetett az MSZP előtt. A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága 62 százalékon, míg a kormánypárté 23 százalékon állt.

A többi párt támogatottsága is változatlan. A teljes lakosság körében az MDF és az SZDSZ támogatottsága továbbra is alacsony: az SZDSZ tábora a teljes felnőtt lakosság körében 3, a pártválasztók között pedig 5 százalék, az MDF szavazói a teljes lakosságon belül 2, a pártválasztók körében 4 százalékot tesznek ki - olvasható a Tárki összefoglalójában. A felmérés szerint a biztos szavazók körében a KDNP-nek 2, a Jobbik Magyarországért Pártnak pedig 4 százalékos a támogatottsága.