Negyvenkilenc állami cégvezető fizetése lesz nyilvános

Vágólapra másolva!
Negyvenkilenc állami vállalat vezetőinek fizetéséről közöl adatokat jövő hét elejéig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) - írja a Magyar Nemzet. Az MNV-t erre egy jogerős bírósági ítélet kötelezi.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-hez megérkezett a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete, miszerint nyilvánosságra kell hozni az állami vállalatok felső vezetőinek fizetését és juttatását - írja a Magyar Nemzet.

A napilap szerint a társaság eleget téve az ítéletnek, legkésőbb a jövő hét elejéig honlapján közli az adatokat, ám nemcsak a négy nagyvállalat - MNV, Szerencsejáték Zrt., Magyar Villamos Művek Zrt., Magyar Posta Zrt., - vezetőinek béreit hozza nyilvánosságra, mint ahogy azt az ítélet előírja, hanem összesen 49 állami vállalatról közöl majd adatokat.

A cégeket még a Blikk perelte be, miután azok személyiségi jogokra hivatkozva nem árulták el vezetőik fizetéseit. A Fővárosi Ítélőtábla februárban másodfokon is úgy határorozott, hogy az adatok közérdekűek, így nyilvánosak.