Biztosra akar menni Bajnaival az SZDSZ

Vágólapra másolva!
Szombat helyett vasárnap ülésezik az SZDSZ országos tanácsa, amely hivatalosan is dönt arról, hogy a párt támogatja-e Bajnai Gordon kormányfővé választását. Egy SZDSZ-es politikus szerint a szabad demokraták meg akarják várni, hogyan dönt Bajnairól az MSZP-kongresszus. Azt ugyanakkor szabad demokrata és szocialista forrásaink is kizárták, hogy Bajnai támogatása Gyurcsány pártelnöki posztjától függne.
Vágólapra másolva!

Az eredetileg tervezett szombat helyett vasárnap délután ülésezik az SZDSZ országos tanácsa (ot), amelynek arról kell hivatalosan döntenie, hogy a párt támogatja-e Bajnai Gordon kormányfővé választását. Az SZDSZ ügyvivői testülete és frakciója vasárnap éjszaka már rábólintott Bajnaira, a végső döntést azonban az ot-nak kell meghoznia.

Vasárnap és hétfőn az SZDSZ még azt közölte, hogy az ot szombaton fog összeülni. Kedd délelőtt a szombati időpontot erősítette meg az [origo]-nak Eörsi Mátyás, a párt ügyvivője. Hasonlóan nyilatkozott Velkey Gábor országgyűlési képviselő is, aki azt mondta, hogy a pártvezetés által a hét elején küldött e-mailes tájékoztatóban a szombati időpont szerepelt. Győri Kriszta, a párt sajtófőnöke az [origo]-nak délelőtt viszont azt írta sms-ben, hogy még nincs kitűzött időpont.

Délután Papp György, az ot titkára már azt mondta, hogy vasárnap délután 3-kor kezdődik az ülés. Papp arra nem kívánt reagálni, hogy miért változott meg az időpont, Szent-Iványi Istvánt, az ot elnökét pedig nem sikerült elérnünk. Egy név nélkül nyilatkozó vezető SZDSZ-es politikus az [origo]-nak az időpontváltozást azzal indokolta, hogy a szabad demokraták meg akarják várni, hogyan dönt Bajnairól az MSZP kongresszusa, amely ugyancsak vasárnap ülésezik.

"Mi van akkor, ha mi ott örülünk Bajnainak, aztán a szocialistákon meg mégsem megy át?" - jelezte a halasztás okát az SZDSZ-es politikus. Az MSZP-vel szembeni bizalmatlanság - hogy a szocialisták kitartanák-e majd a Bajnai által tervezett megszorítások mellett - már vasárnap is vitákat generált az SZDSZ-ben. Több, az [origo] által hétfőn megkérdezett SZDSZ-es politikus többek között erre hivatkozott, amikor azt magyarázták, miért nem állt ki egységesen Bajnai mellett az üt és a frakció.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=pkb7DZwIEAuoF2JB

A vasárnap mellett szól, hogy Bajnai az MSZP-kongresszuson valószínűleg részleteket árul el programjából, így az ot-tagok már ezek ismeretében szavazhatnak majd - tette hozzá a szabad demokrata forrásunk. A név nélkül nyilatkozó politikus azt viszont tagadta, hogy az SZDSZ a döntéssel meg akarja várni, hogy az MSZP ismét Gyurcsány Ferencet választja-e elnökének. A Népszabadság kedden azt írta: az SZDSZ-ben többen kifogásolták, hogy az MSZP hétfői frakcióülésén felmerült, Gyurcsánynak a lemondása ellenére továbbra is meg kéne őriznie pártelnöki posztját.

Ezzel kapcsolatban Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke hétfőn az MTV Az Este című műsorában úgy fogalmazott: "Az MSZP-nek kell eldöntenie, hogy kit akar elnökének, én azonban furcsállanám, hogy miután bejelentette lemondását, utána ezt visszavonná. De mi ebbe kívülről nem szólhatunk bele." Eörsi az [origo]-nak szintén azt mondta, hogy az MSZP belügye, hogy kit választ elnöknek, szerinte az SZDSZ-nek ehhez semmi köze. "Volt már olyan, hogy az SZDSZ nem szimpatizált az MSZP elnökével. Na bumm, mi van akkor?" - kérdezte.

"Folyosói pletyka szintjén lehetett hallani, és nem is zárom ki, hogy az SZDSZ így is gondolja, de a két párt között hivatalosan nem hangzott el, hogy csak akkor támogatják Bajnait, ha Gyurcsány nem marad pártelnök" - mondta az [origo]-nak az MSZP elnökségének egy névtelenséget kérő tagja. A politikus szerint azt, hogy a távozó kormányfő a hétvégi bejelentésével szemben mégis megtartaná pártelnöki posztját, a hétfői frakcióülésen nem Gyurcsány, hanem több képviselő hozta fel. "Gyurcsány ott ezt reagálás nélkül hagyta, a kedd esti elnökségi ülésen viszont szóba kerülhet" - mondta a vezető szocialista politikus.

"A miniszterelnök-jelöltről egyeztetett a két párt, meg is állapodtunk, de abba, hogy ki a Magyar Szocialista Párt elnöke, nincs beleszólása egyetlen más pártnak sem" - reagált az értesülésre Nyakó István, az MSZP szóvivője. Mint mondta, az SZDSZ egy demokratikus párt, így nyilván tudják, hogy az MSZP elnökét a párt választja. A szóvivő hozzátette, hogy a folyosói pletykákkal nem akar foglalkozni.