Még mindig nincs gyanúsítottja a kiskunlacházi gyilkosságnak

Vágólapra másolva!
A Pest megyei rendőrkapitány szerint szakszerű volt a nyomozás a kiskunlacházi gyilkosság ügyében, de még nincs olyan ember, akit a rendőrség meggyanúsított volna a 14 éves kislány tavaly novemberi meggyilkolásával. A rendőrkapitány ennek ellenére azt mondta: biztos benne, hogy nem marad felderítetlen a bűncselekmény.
Vágólapra másolva!

Pénteken beszámolt a kiskunlacházi gyilkosság utáni nyomozásról a Pest megyei rendőrkapitány, Ármos Sándor. Tavaly novemberben ölték meg ismeretlenek a 14 éves H. Nórát. A rendőrök eddig 347 személyt hallgattak ki, több mint 90 DNS-mintát vettek, ezek alapján eddig 64 személyt zártak ki a lehetséges gyanúsítottak köréből, a többi mintát még vizsgálják. Tizenkét emberen poligráfos hazugságvizsgálatot is végeztek.

A rendőrkapitány szerint a lehetséges gyanúsítottak közül már kizárták azokat, akik első körben potenciális elkövetőként szóba jöhettek, most tágabb körben folytatják a nyomozást. Elemzik a lány telefonhívásait, internetes levelezését is, az ügyben az NNI is segítséget nyújt a megyei rendőrségnek. Korábban megjelent, hogy három gyanúsítottja van a rendőrségnek, de Ármos szerint ennek nincs valóságalapja, mert egyelőre nincs gyanúsított.

A megyei rendőrkapitány visszautasította az ügyben a rendőrséget ért kritikákat, szerinte kollégái szakszerűen jártak el, és mindent megtesznek a nyomozás érdekében. Az elkövetőnek "innen is üzenem, a tettéért felelni fog" - mondta Ármos, aki szerint biztos, hogy nem marad felderítetlen ez a bűncselekmény.