Kapcsolat van a cigányellenes támadások között

Vágólapra másolva!
Összefüggés van az elmúlt hónapok romák elleni támadásai között a rendőrség szerint. Feltehetően azonos, a vadászfegyverek használatában járatos elkövetőkről van szó. A rendőrség belső vizsgálata kiderítette, hogy a tatárszentgyörgyi támadásnál helyszínelő rendőrök hibáztak, ezért nem találták meg elsőre az összes nyomot, köztük a töltényhüvelyeket. Két tatárszentgyörgyi helyszínelő ellen fegyelmi indul, és ugyancsak fegyelmit kapnak a veszprémi Cozma-gyilkosságnál intézkedő rendőrök.
Vágólapra másolva!

Összefüggést mutatnak az elmúlt hónapok romák elleni, halálos áldozatokat követelő támadásai, a feltételezések szerint az elkövetők jártasak a vadászfegyverek használatában - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója, Petőfi Attila a rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján.

Az eddig adatok szerint bűncselekmény-sorozatról van szó, az elkövetői kör feltehetően azonos - jelentette ki az NNI igazgatója. Petőfi szerint valószínűleg egy 2-3 fős csoportról van szó, akik terepjáróval közlekednek, és előzetesen felmérik a helyszínt. A nyomozó iroda vezetője további részletet nem árult el a gyanúsítottakról. Az elmúlt hónapokban hét helyszínen támadtak romákra, összesen 13 épületet ért támadás, négyen meghaltak és négyen sebesültek meg.

Tatárszentgyörgy - Fegyelmi a helyszínelőknek

A rendőrség belső vizsgálata szerint szakmai hibákat vétettek a tatárszentgyörgyi támadásnál helyszínelő rendőrök, amikor nem vizsgálták át megfelelően tág körben a kigyulladt ház környezetét, és így nem fedezték fel az ott található töltényhüvelyeket, illetve az összes vérnyomot - közölte a pénteki sajtótájékoztatón a Pest megyei rendőrség vezetője, Ármos Sándor. Az úgynevezett forrónyomos parancsnok, valamint a helyszíni szemle vezetője ellen fegyelmi eljárás indul.

Azt is megállapították ugyanakkor, hogy a rendőrök kezdetben a helyszínen tartózkodó ügyeletes orvos, és a tűzvizsgáló véleménye alapján joggal zárták ki az idegenkezűséget. Ármos szerint a rendőrség orvosi szakvélemény nélkül még akkor sem sem jelentheti ki, hogy gyilkosság történt, ha egy 40 centis kést találnak az áldozatban. Így - mivel ekkor még bűncselekmény gyanúja nem merült fel - törvényszerű volt, hogy először közigazgatási eljárást rendeltek el a tűzeset miatt.

Petőfi bejelenti, hogy összefüggenek a molotovos támadások

Vasárnapról hétfőre virradó éjjel a Pest megyei Tatárszentgyörgyön ismeretlenek felgyújtottak egy házat, a benne lakó öttagú családból a 27 éves apát és 4 éves kisfiát lelőtték. A rendőrkapitány elmondta, hogy - a hétfőn 0.51 perckor a tűzoltóság diszpécserétől kapott riasztás után - a mentőkkel és tűzoltókkal egyidőben értek ki az örkényi rendőrörs járőrei a helyszínre, majd nem sokkal később a megyei forrónyomos csoport munkatársai is megérkeztek. A sérülteket addigra már bevitték a szomszédos ingatlanokba, az égő háznál senkit nem találtak, az apát és fiát viszont hiába próbálták újraéleszteni a mentők.

Ármos szerint a helyszínre érkező ügyeletes orvos első körben kizárta az idegenkezűséget, és füstmérgezést állapított meg, ezt - először szóban, később az írásbeli jelentésben - közölte a rendőrökkel. Az orvos azt is mondta, hogy a holtesteken látható külsérelmi nyomokat a tűz miatti robbanás okozhatta, mikor a lakótérbe szakadt a mennyezet. A tűzvizsgáló pedig elsődlegesen arra jutott, hogy elektromos zárlat miatt keletkezett a tűz, mert a házban szabálytalanul voltak bekötve a vezetékek, illetve a szomszéd ingatlanra volt átkötve az áram. Velikóvszki Zoltán dabasi tűzoltóparancsnok szerint azonban ez a megállapítás már csak azért sem helytálló, mert a tűzvizsgálati jegyzőkönyvben szerepel, hogy az elektromos tűz mellett szándékos tűzokozás is feltételezhető. Velikóvszki hozzátette, hogy erre ő külön felhívta a helyszínelők figyelmét, amikor átadta a ház falánál talált benzines kannát.

A megyi rendőrkapitány szerint helyszínen tehát több forrásból sem merült fel "bűncselekmény gyanújára utaló információ", ezért indult közigazgatási eljárás. A kapitány tagadta, hogy a családtagok és a szomszédok be tudtak volna számolni Molotov-koktélos támadásra utaló jelekről. Bár a helyszíni szemle során a bűnügyi technikus talált egy üvegnyakat a teraszon, de Ármos szerint a tűzvizsgáló erről azt állapította meg, hogy nincs köze a tűzhöz.

A reggel hatig tartó helyszínelés után tértek vissza a rendőrségre, két órával később érkezett a bejelentés, hogy kivilágosodás után töltényhüvelyeket találtak a háztól 6-8 méterre. Ekkor újra kimentek, lekordonozták a helyszínt, nem igaz tehát, hogy 12 órán át ne lett volna biztosítva a ház környezete - tette hozzá Ármos. Közben a boncolást elkezdő igazságügyi szakértő is felfedezte, hogy a testeken lövésnyomok vannak, értesítették az NNI-t, és ennek megfelelően már bűncselekményként kezelték az ügyet.

Vérlázító, hogy a tatárszentgyörgyi gyilkossággal kapcsolatos belső rendőri vizsgálat során közvetve a helyszínre érkező orvost is hibásnak tartják - mondta az MTI-nek Kátay Dénes, az örkényi orvosi ügyelet vezetője, a holttesteket megvizsgáló orvos főnöke a rendőrségi sajtótájékoztató után. Kátay elmondta: a helyszínre érkező orvos feladata a halott vizsgálata, nem pedig a halál okának megállapítása volt. Az orvos többek között leírta azt is: mivel a sebek akár szúrásra, akár lövésre is engednek következtetni, hatósági eljárást tart indokoltnak a pontos halálok megállapítására. A híresztelésekkel ellentétben füstmérgezésről mint halálokról nincs egyetlen dokumentált sor sem. Hozzátette: csütörtökön az ÁNTSZ is ellenőrzést tartott náluk tatárszentgyörgyi esett miatt, és a halottszemlével összefüggő minden dokumentációt megfelelőnek találtak.

A rendőrségi tájékoztatót követően Budai Bernadett kormányszóvivő azt közölte, hogy "szakmai és eljárási hibákat követtek el egyes, a tatárszentgyörgyi bűncselekmény kivizsgálásában közreműködő rendőrök, egészségügyi dolgozók, illetve tűzoltók". Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ezért arra utasította az érintett tárcavezetőket, hogy folytassanak le az általuk irányított szervek munkatársainak személyi felelősségére is kiterjedő vizsgálatot. A minisztereknek jövő péntekig kell elvégezniük a vizsgálatot - tette hozzá.

Cozma-gyilkosság - Fegyelmi vizsgálat indul az intézkedő rendőrök ellen

Bolcsik Zoltán Veszprém megyei rendőrfőkapitány a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy fegyelmi vizsgálatot rendelt el azon rendőrök ellen, akik a február 8-án elkövetett Cozma-gyilkosság elkövetése után a Patrióta bárban intézkedtek. A főkapitány a fegyelmi eljárás elrendelésének pontos okáról és annak további részleteiről nem beszélt, csupán annyit mondott, hogy a "gyorsasággal voltak bajai". Hozzátette azonban, hogy nem állapított meg súlyos fegyelemsértést.

A veszprémi rendőrfőkapitány szerint nem felelnek meg a valóságnak azok az információk, miszerint a rendőrök "őrszerepet játszottak volna" a Patrióta klubban, illetve közük lett volna az összetűzésbe keveredett csoporthoz, ahogy az sem, hogy a tragédia előtt nem sokkal szolgálatban lévő rendőrök lettek volna a helyszínen. Bolcsik szerint az adhatott okot tévedésre, hogy egy négyszáz méterre lévő másik szórakozóhelyen volt rendőri ellenőrzés, de másfél órával korábban. Azt is tagadta, hogy a tragédia éjszakáján csak két-két rendőrjárőr volt a város utcáin, mert aznap 11 fő teljesített közterületi szolgálatot.

Forrás: MTI

Beszámoltak a rendőri vezetők

Összesen négy szabadidős rendőr fordult meg a klubnál, egyikük fél órával az események előtt távozott párjával, a másik végig benn volt - mondta. Ketten akkor értek a közelbe, amikor a "tragédia végső időpontja volt". Mindhárman megvárták a kiérkező társaikat, akik - a 2:58 perckor befutó értesítés után - 3:02 perckor a helyszínen voltak. "Határozottan cáfolom, hogy a kollégáinkat bárki elküldte volna" a helyszínről - mondta a rendőrkapitány, aki szerint a bárban tartózkodó bíró is vallomást tett, de érdemben nem tudott nyilatkozni, mert szintén korábban távozott.

Bolcsik szerint semmilyen szabálysértés nem történt a gyanúsítottak nemzetközi elfogatóparancsának kiadásával kapcsolatban. (Korábban felmerült, hogy az elfogatóparancsot késve adták ki, illetve a rendőrség vitába keveredett az ügyészséggel azzal kapcsolatban, kinek tudható be a késlekedés.) A rendőrkapitány elmondta, hogy mostanáig 150 főt hallgattak ki, nagy erőkkel folyik a nyomozás.

Siófok - Nincs köze a vonulóknak a Cozma-ügyhöz

Házi István, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója azt mondta: szakmai hibát követtek a Fejér megyei kapitányság emberei annál a tavaly júniusi eseménynél, amikor körülbelül 150 férfi vonult Siófok legnépszerűbb szórakozóhelyei mellett. Több újság arról számolt be, hogy a csoport állítólag védelmi pénzt akart szedni, és a csoportnak köze lehet a Cozma-gyilkosság elkövetőihöz. A rendőrség szerint egyelőre nem találtak kapcsolatot a vonulók és a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjai között.

Házi pénteken azt mondta: a rendőrség abban hibázott, hogy a vonulást nem kezelte olyan eseményként, amely a gyülekezési törvény hatálya alá tartozik, vagyis előzetesen be kellett volna jelenteni. A bűnügyi igazgató szerint az eset miatt a rendőrségen fegyelmi eljárás indult. Házi hozzátette: több felvonuló azóta a Fejét megyei kapitányság látókörébe került, közülük több ellen már eljárás is indult.