Kivonult a Fidesz a fővárosi közgyűlés üléséről

Vágólapra másolva!
Levette a napirendről Budapest 2009-es költségvetésének tervezetét a városvezetés, ezért a Fidesz-KDNP kivonult a közgyűlésről. Az MSZP-SZDSZ kisebbségben van a közgyűlésben, mióta Hunvald György VII. kerületi polgármester előzetes letartóztatásba került. Aaz MDF azonban többször kisegítette a koalíciót, amely kénytelen volt belemenni, hogy új eljárást írjanak ki a BKV egyik beszerzésére.
Vágólapra másolva!

Alig félórás munka után megszakadt a Fővárosi Közgyűlés ülése csütörtökön, mivel a Fidesz és a KDNP frakciója kivonult a teremből. Az ellenzéki képviselők így tiltakoztak amiatt, hogy a városvezetés visszavonta a költségvetés tárgyalását, miközben a büdzsét érintő más témák napirenden maradtak.

Demszky Gábor főpolgármester ezt követően szünetet rendelt el. A közgyűlésben az MSZP-s Hunvald György, erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatása miatt patthelyzet alakult ki, az MSZP-SZDSZ koalíciónak és a Fidesz-KDNP-MDF oldalnak ugyanis így egyaránt 33-33 képviselője van.

Mivel csütörtökön a fideszes Pokorni Zoltán nem volt jelen az ülésen, a koalíció egyfős többségbe került. A minősített többséget, vagyis legalább 34 szavazatot igénylő javaslatokat azonban csak az MDF támogatásával tudták elfogadni. Egyebek közt az MDF támogatásával döntött az MSZP-SZDSZ-többség az önkormányzat múlt évi költségvetésének a módosításáról is.

A közgyűlés a Fidesz-KDNP kivonulása után elfogadta az MDF-es Hock Zoltán javaslatát arról, hogy a BKV-nak új közbeszerzési eljárást kell lefolytatnia a 3-as metró szerelvényei forgóvázainak cseréjéhez. Az SZDSZ-es Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes módosító indítványára több mint félmilliárd forintot biztosítottak a BKV-nak eszközbeszerzésre az idei 10 milliárd forintos önkormányzati támogatásának részeként.

Még a Fidesz-KDNP kivonulása előtt hosszas vita zajlott a közgyűlés elé immár második alkalommal benyújtott BKV-javaslatról. A fideszes Wintermantel Zsolt szerint a BKV eljárása nem volt jogszerű, hiszen túllépték az eredeti beszerzési értékhatárt, így új eljárást kellett volna lefolytatni. Kifogásolta, hogy a BKV vezető testületeit, így az igazgatóságot sem vonták be a döntésekbe. A képviselő szerint lett volna olyan jelentkező, aki az összességében 714 millió forintos végösszegnél jóval olcsóbban vállalta volna a szállítást.