Gyurcsány újabb 12 milliárdot ígér a rendőségnek

Vágólapra másolva!
A korábban bejelentett kétmilliárdos átcsoportosítás mellett további 12 milliárd forintot ígért a rendőrségnek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő szerint az ország erősebb, határozotabb rendőrséget szeretne, és ehhez a kormány kész biztosítani a fedezetet. gyurcsány bejelentette azt is: a gyűlöletbeszéd ellen a kormány módosítaná az alkotmányt.
Vágólapra másolva!

A rendőrség összesen 14 milliárd forinttal több támogatást kap idén - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a kormánykabinet döntéseit ismertettő tájékoztatón. A korábban bejelentett kétmilliárdos plusz támogatáson felül további 4 milliárd forintot uniós, 8 milliárd forintot pedig nemzeti forrásból biztosítnak. A kormányfő azt ígérte, az év végéig 1800 fővel több rendőr teljesít majd szolgálatot. Erősebb, megbecsültebb, határozottabb rendőrséget szeretnénk, ehhez készek vagyunk még több erőfeszítést tenni - mondta Gyurcsány.

Gyurcsány február 6-án jelentette be, hogy a kormány pénzt csoportosít át, hogy több forrás jusson a rendőrségnek az ország legszegényebb vidékein, főleg a túlórák kifizetésére. "Ahol növekszik a helyi feszültség, több a konfliktus, oda lényegesen több rendőrt kell folyamatos jelenléttel vezényelni" - mondta akkor Gyurcsány. A kormány szándékai szerint növelnék a körzeti megbízottak számát is.

Gyurcsány bejelentette azt is: a kormány alkotmánymódosítást javasol, annak érdekében, hogy ne lehessen "következmények nélkül bujtogatni emberek, családok, társadalmi csoportok ellen". Gyurcsány ezzel a gyűlöletbeszéd szankcionálására tett, az Alkotmánybíróságon elbukott törvényhozási kísérletekre utalt. Azt mondta: Magyarország most jobban védi a gyalázkodást, mint a meggyalázottakat,

A javaslatról Draskovics Tibor azt mondta, az a szándékuk, hogy beépítsék az alkotmányba a véleményszabadságról szóló, az elmúlt évtizedekben Magyarország által vállalt nemzetközi szerződések legfontosabb tételeit, kötelezettségeit. Nincs szó jogkorlátozásról - állította a miniszter -, csak arról, hogy az alkotmány világosan mondja meg, a véleménynyilvánítás szabadsága nem korlátlan.