Vágólapra másolva!
Négy autó ötközött össze Pest megyében, ketten súlyosan megsérültek. Az órák óta tartó havazás ellenére a tömegközlekedés rendben elindult kedd reggel Budapesten, ahol csak kisebb koccanások voltak. A magyarországi fő- és mellékutak a csapadékos helyeken általában havasak, hókásásak, de komolyabb balesetről nem érkezett jelentés. Az autópályák mindenütt jégmentesek.
Vágólapra másolva!

Ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek, amikor összeütközött négy autó kedd reggel Pest megyében, Mende és Sülysáp között a 31-es főúton - közölte az országos katasztrófavédelem az MTI-vel. A sérültek egyike beszorult az egyik személygépkocsiba, őt a tűzoltók szabadították ki az autóból. Jelenleg folyik a mentés. A helyszínelés idejére az érintett szakaszon teljes szélességében lezárták a főutat.

A BKV járatai rendben elindultak a fővárosban, néhány perces késésekre viszont lehet számítani. A buszvezetőket arra kérték, hogy a megszokottnál is óvatosabban vezessenek - mondta a közlekedési társaság fődiszpécsere az MTI-nek. Budapesten hajnal óta szakad a hó.

Kedden reggel közterület-fenntartó 82 munkagépe dolgozott a főváros útjain, ez tizenkettővel több, mint egy nappal korábban. A nagy mennyiségű hó miatt kellett megerősíteni létszámot - mondta Horváth László, az FKF helyettes szóvivője.

A Fővinform fődiszpécsere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a budai utak egy része havas, latyakos. Nagyobb balesetekről nem érkeztek jelentések, kisebb koccanások és árokba csúszott autók azonban előfordulnak - tette hozzá Pongrácz Dániel.

Fennakadások Baranyában

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szerint a 6-os főúton, a Pécshez közeli vasasi hídnál, valamint a Pécset Moháccsal összekötő 57-es főúton, Kozármislenytől egy kilométerre kamionok fordultak keresztbe. Jelenleg mindkét helyen áll a forgalom. A Pécsi Közlekedési Zrt. közölte, hogy Pécsett öt, elsősorban a magasabban fekvő területek utasforgalmát bonyolító helyi buszjárat nem közlekedik, kilenc pedig rövidített útvonalon jár, amíg az útviszonyok nem javulnak.

Az Útinform szerint a magyarországi fő- és mellékutak a csapadékos helyeken általában havasak, hókásásak vagy a letaposott hótól síkosak. A Dél-Dunántúlon Szentlőrincnél és a Tiszántúl északi megyéiben helyenként jegesek vagy jégbordásak mellékutak. Máshol vizesek vagy a megelőző sózás következtében nedvesek a közutak.

Az autópályák mindenütt jégmentesek. Általában vizes és sótól nedves burkolatok váltakoznak, de az M7-es Pest megyei szakasza és az M9-es autópálya havas, az M5-ös autópálya pedig Újhartyán közelében latyakos.